Olyan jólesett kint lenni az udvaron, tettem vettem persze afféle hétfői hangulatban. Majd késő délután leültem a nyugágyba, ahol szokás szerint mama cicc, az én öreg Franci cicám bemászott az ölembe. Először dörgölőzött, majd dorombolva olykor el-elszundikálva ült a combomon. Bandi lefeküdt mellénk a földre és ebben az idilli környezetben néztük hárman a kertet, hallgattuk a madarak énekét. Hétvégén Apci levágta a füvet, harsány zöld az egész udvar, virágzik a fehér és sárga nárcisz, és tele van a bokrok alja ibolyával. Évről-évre egyre több van belőlük, nem tudom, hogyan kerültek ide, nem lilák inkább kék és fehér a szirmuk talán kicsit nagyobbak is korai társaiknál. Néztem a fákat, a hatalmas fűzfa, zsenge zöld hajtásaival, lelógó friss zöld fürtjeivel, amik eltakarják a régi vaskos, néhol elszáradt ágakat, olyan, mint egy érett asszony, akit hatalmába kerített újra a szerelem. Tán a mellette levő ifjabb nyárfa lehelt csókot a nyakába. Úgy fest a kert, mint egy bálterem. A fűz és nyárfa mellett, hatalmas zöld szoknyában pompázik egy középkorú fenyő asszonyság, féltőn húzza magához gyönyörű szőke fürtös zsenge, első bálos aranyeső leánykáját. Tőlük kicsit arrébb a szőke szépséges nővére, rózsaszín fodrokban tündöklő japán birs kokettál, egy méregzöld bársony kabátos kecskerágó ifjúval. A terem szélén két igen idős, már matuzsálemnek számító bölcs ciprus, és fenyő apó álldogál, barna és zöld, széles kihajtójú hosszú frakkban, beszélgetnek, és kritikus szemmel bámulják a bálozó fiatalokat. A szomszédból áthajló cseresznyefa, akár Hamupipőke a tündértől kapott csodálatos, tündöklő csipke ruhájában riadt, kíváncsisággal tekintget be a bálterem ablakán. No, hát így álmodozva bámészkodtunk, míg szép lassan ránk esteledett…..