Reggel Csernus doki beszélt a tv-ben a nőkről.
Szerinte megcsappant a nőies nők száma, számos okok közül az egyik az önbizalom hiánya.
Aztán Soma mamagésa mondta azt, hogy a férfiak nem szeretik az állandó sopánkodó, problémázó nőket. A férfiaknak mosolygó, ragyogó Napasszony kell.
Figyelmesen hallgattam őket és mindkettőjüknek igazat adok.
Aztán a nap folyamán kezembe akadt egy újság, amelyben Ördögh Bálint mesél a jó borról és annak nőhöz való hasonlóságáról. Telitalálat!
Igen, ilyennek kell lenni egy igazi nőnek!
”Szerintem, és ezzel biztosan nem vagyok egyedül, a jó bor olyan, mint az igazi nő: kissé rafinált, és nem mutatja meg azonnal, milyen is valójában.
Olykor kacér, cserfes vagy kíméletlenül őszinte, míg máskor lágyan simogató, ám ami a legfőbb: a férfi, ha nem figyel, hol hosszabb, hol rövidebb időre, de eszét veszti tőle. Ám épp ezért (is) lehet annyira szeretni!
Mert játszik az emberrel, és hagyja, hogy mi is játszunk vele.
Csábos, akár a végzet asszonya, és mindent bevet, hogy elhiggyük: nélküle fabatkát sem ér az életünk. És ha jobban belegondolok, a bornak és a nőnek is igaza van, amikor így viselkedik velünk, pasikkal. Hogy miért?
Pofonegyszerű: mert így minden egyes alkalommal találunk benne valami újat, valami szerethetőt, valamit, amire újra és újra rá lehet csodálkozni, amiért lehet rajongani, és amibe, ha már a tetőfokára hágott a mámor, bele is lehet szeretni.”