2008.09.17. 08:33 | Szerző: -Ani-

Ha van egy kis időm, olvasgatok de nem csak könyveket és újságot, sok időt töltök el a net előtt is. Ott bukkantam rá Marcus Aurelius írásaira. Szerintem bölcsességei a mai napig megállják a helyüket. Mielőtt bemásolnám, néhány szó az írás szerzőjéről:

”Lelkiismeretes, önzetlen, alkotmánytisztelő uralkodó volt. Nem rajta múlott, hogy uralkodása végére a pestis és a súlyos háborúk következtében a birodalom erőforrásai kimerülőben voltak. Az utódlást sikerült ugyan fia, Commodus, számára biztosítania, akit még életében társuralkodójává választott (177). A választás azonban elég balszerencsés volt, mert Commodus sem a politikában, sem a hadviselésben nem volt járatos; ezenkívül önző is volt. Sok történész úgy véli, hogy Róma hanyatlása Commodus alatt kezdődött. Ezért gyakran úgy tartják, hogy Aurelius halála volt a Pax Romana vége.
Amíg 170 és 180 között hadjáratban volt, Aurelius megírta Elmélkedéseit, melyet saját iránytűjének és fejlődésének eszközéül szánt. Logikus észjárása ellenére a jegyzetei a sztoikus filozófiára és szellemiségre jellemzőek. Az Elmélkedéseket ma is becsben tartják, mint a szolgálat és kötelesség emlékművét. Mint filozófus nem alkotott újat, de elmélkedései napjainkig a világirodalom legolvasottabb írásai közé tartoznak. Aurelius a mű 12. fejezetét Solva-ban – a mai Esztergomban – és környékén írta.
Ő volt az utolsó az „Öt jó császár” közül." Wikipédia

 

Marcus Aurelius - Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz.
Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat.
Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen?
A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt.
A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni?
- Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta?
Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik.
Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold?
Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik.
A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni.
Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”


 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr4667264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása