Ajánlom mindenkinek "A Zacher Mindennapi mérgeink" című könyvet. Ugye nem kell bemutatnom ki ő?
"Világéletében orvosnak készült. Soha, semmilyen más pályát nem tudott volna elképzelni magának."
Saját bevallása szerint munkaalkoholista. Napi egy tábla mogyorós csokoládéval üzemel, s a pipáját sem tenné le semmi pénzért. Merthogy valamitől neki is függenie kell. Vallja, hogy tízmillió függő országa vagyunk - mert szenvedély nélkül lehet élni, csak nem érdemes. Ám meg kell tudni húzni a szenvedélyszerű viselkedés és a szenvedélybetegség közötti határvonalat."


Az egész könyv nagyon tetszett, tanulságos, vicces és egyben borzasztó történetekkel tűzdelt, Zacher Gábor módra elmesélve.... imádom ahogy mesél. Lehet, hogy több részt is fogok bemásolni a könyvből, ez például nagyon tetszett.
Drogmesék
„A mesék nem mindig a legbékésebb történetek közé tartoznak. Nézzük csak a Grimm-meséket: A farkas és a hét kecskegida történetében a gonosz farkas hasát a kecskemama ollóval(!) vágja fel és jó nagy köveket varr bele. Persze a farkast a kövek belerántják a vízbe és megfullad. A Holle anyóban a lusta lány nyakába jókora adag szurok ömlik. Ugye emlékszünk, az Egri csillagokban is szurkot öntenek az ostromló török nyakába. Az ördög három aranyhajszálában a gonosz király a szegény asszony fiacskáját egy ládikóban beleveti a vízbe, nehogy felnőve elvegye a lányát. Ez gyermekgyilkosság. Nos, mit várhatunk akkor a többi mesétől? Hát kábítószert, természetesen. Sok mesében jelen vannak olyan vegyületek, gombák, növények, állatok, melyek valójában komoly szereppel bírnak bizonyos népek drogfogyasztási szokásaiban. Nézzünk néhány példát! Odüsszeusz kalandos utazásai során eljut többek között Kirké varázslónő földjére is. A varázslónő borral kínálta az utazókat, majd varázsvesszője suhintásával disznókká varázsolta őket. Odüsszeuszt Hermész figyelmeztette, hogy ne igyon a borból. Mi is ez a furcsa ital, mely disznóvá és más állatokká varázsolhatja az embert? Ez a mandragóra főzete. A mandragóra pszichoaktív növény (Mandragora officinarum), többféle ún. tropán alkaloidot tartalmaz. Ezek például az atropin, a szkopolamin és a hyoscyamine. A növény gyökerének rágása vagy az abból készült főzet negivása súlyosan zavart állapothoz, hallucinációkhoz, magas vérnyomáshoz, szapora szívműködéshez vezet, mely kipirult meleg bőrrel és tág pupillákkal jár. A növény neve a szanszkrit mandros (aludni) és agora (anyag) szóból eredhet. Már az Ótestamentumban is említik a mandragórát. (Teremtés 30, 14-16, Salamon 7, 11-13). Én még tizennégy éves koromban, elsős gimnazistaként találkoztam a történettel, de visszaemlékezve senki sem magyarázta el nekünk, hogy mi is ez valójában.
Odüsszeusznál népszerűbb a gyermekek körében Harry Potter, a varázslótanonc, aki Roxfortban sok érdekes dolgot tanul meg – többek között a pszichedelikus növényekről is. Aki növénytanórán a mandragóra sikolyát meghallja, az napokig eszméletlen lehet vagy meg is halhat. Ez ellen védekezni kell természetesen, nem mással, mint fülvédővel, hiszen így átültetéskor hiába sikolt a növény, nem fogjuk hallani. A filmben a cserépből kirántott ronda törpét formáló gyökér borzasztó fejhangon sivít, és gyorsan visszadugva a földbe csendesedik el. A mandragóra gyökere nem csak Harry Potternél elevenedik meg, hiszen a gyökeret többször ábrázolták Gonosznak, és kultikus istenszobrokat is faragtak belőle. Nem véletlenül nevezi a népnyelv a Sátán almájának. Több Shakespeare-drámában is utalnak a veszélyes mandragórára (Antonius és Kleopátra, IV. Henrik, VI. Henrik, Rómeó és Júlia, Othello).
Miért fontos, hogy a gyermek ne csak a mesét olvassa, hallja, hanem belásson a történet mögé, megtanulja a valóságot? Fel tudja-e fogni egy hat-hét éves gyerek ezeket a veszélyeket, megérti-e a történetet a valóságban?
Azt kell válaszoljam, hogy igen. Persze nem a szerkezeti képletét kell a szereknek bemutatni, nem a bonyolult élettani hatásokat kell elemezni, hanem egyszerű szavakkal felhívni a figyelmet a veszélyre. Ha megennéd ezt a gyökeret, nem ismernéd meg a mamát, a papát, a nagyit. Nem ismernéd meg a játékaidat, szaladgálnál, kiabálnál össze-vissza, még kórházba is kerülnél. A szerek megváltoztatnak, ez lehet a fő üzenet.
Lássunk más példákat! Biztosan van olyan a kedves olvasók közül, akinek a gomba volt a jele az oviban. Emlékezzünk csak, szinte minden oviban, gyermekkórházban, mesekönyvben ott van a piros kalapos, fehérpettyes gomba a háttérben. Először Zdenek Miler A vakond nadrágja című könyvében tűnt fel nekem a gomba. Hiszen ez a légyölő galóca (Amanita muscaria). Miért ezt a cseppet sem veszélytelen gombát lehet látni a mesékben? A válasz egyértelmű: látványos. Egy rókagomba vagy egy csiperke igaz, hogy ehető, de nem ilyen szép színes és pöttyös. Több mesében is feltűnik a veszélyes gomba, hiszen ilyen gombaházakban laknak a Hupikék törpikék, ott van a háttérben Hófehérke történetében, számtalan állatmesében. Ennek a gombának a használata, mely hallucináció előidézésére szolgál, egyidős az emberiséggel. Tízezer évvel ezelőtt az ősközösségi társadalomban élő törzsek mindegyikében volt egy sámán, akinek az volt a feladata, hogy kapcsolatot tartson a törzs isteneivel. A sámán volt a törzs legokosabb embere, aki ismerte a természetet, a gyógyító és ártó növényeket is. Tudta, hogy az „isteni kapcsolattartáshoz” mi kell. két légyölő galóca elfogyasztása elég volt, hogy a nyilvánosság előtt felfokozott érzelmi állapotba kerüljön, vitustáncot járjon, tér- és időérzékelési zavarai jelentkezzenek. Ezt az állapotot nem az isteni kapcsolattartás okozta, hanem a légyölő galóca iboténsav és muszcimol tartalmú toxinja. Hasonló toxinokat, de nagyobb mennyiségben tartalmaz a párducgalóca (Amanita pantherina), mely azonban kevésbé látványos, mint légyölő társa. Ennek a kalapja sárgás-barnás színű. Ezek a gombatoxinok azért veszélyesek, mert bejutnak az agyba, így ott fejtik ki elsődlegesen hatásukat. A sámán a prehistorikus időkben még vigyázott, hogy tudása csak szűk körben terjedjen el. Nem így napjainkban, mikor ismét komoly divat lett az ún, magic musbroom (varázsgomba) fogyasztása, mely erdeinkben is sokfelé megtalálható. Visszatérve a mesék világához, érdekes, hogy eddig csak egy olyan mesével találkoztam, ahol külön felhívták a gyerekek figyelmét arra, hogy a gomba veszélyes, ha megesszük. Ez a mese Cselényi Anikó Piros esernyő című zenés mesejátéka, melyhez Presser Gábor írt zenét.
A Grimm testvérek meséi, ahogy erről már írtam, bővelkednek horrorisztikus elemekben. Drog szemponjából mindenképpen kiemelkedő a Békakirály című mese, mely európai ismeretekhez képest egy egzotikus, állati méreganyagról szól. A királylány aranylabdáját a varangyos béka hozza fel a kút mélyéről, majd egyre követelődzőbbé válik. „Fogadj asztalodhoz, fogadj a szobádba, az ágyadba és végül csókolj meg!” – kéri a béka. A királylánynak be kell tartani az ígéretét, megcsókolja a békát, és láss csodát, gyönyörű herceggé válik. Összeházasodnak, élnek boldogan, amíg… stb. A mese itt véget ér, de a történetbe egy kicsit érdemes belegondolni. Egyes varangyos békák (Bufo alvarius, Bufo marinus) egy bufotenin nevezetű anyagot választanak ki egyes mirigyeikből, melyek a végtagon és a nyakon találhatóak. Ez egy igen hallucinogén anyag, triptamin, pontosabban 5-metoxy-dimetiltriptamin (5-Me-O-DMT), mely a szájba kerülve akár 15 másodperc alatt is kiválthat hallucinációt. Hogy is volt akkor azzal a csókkal, miért is vált herceggé a béka a csók után? Megvan a magyarázat. Ez a „békaméreg” bekerült például az X-aktákba is, sőt békabőr preparátumot használtak stimulánsként kínai atléták az 1992-es olimpián Barcelonában. A porított szárított békatest nagy népszerűségnek örvendett már a középkorban is amulettként.
A legdurvább drogos mese azonban Alice Csodaországban. Lewis Carroll meséjéből készült Disney-rajzfilm nem más, mint egy 75 perces trip, tele hallucinogén elemekkel. Nem csoda, hogy ezzel a címmel a Jefferson Airplane nevű együttes kultusz drogszámot is írt annak idején. A filmet felnőtt szinte nem is tudja végignézni, olyan idegesítő. Nem csoda hiszen betépve íródott. A gyerekek számára ez még nem olyan zavaró, nem zavarják az átalakulások, hallucinációk, de aki sejti, tudja, mi van ezek mögött, annak nehezen elviselhető.
Hasznuk vagy káruk van ezeknek a történeteknek. Sok mese a felsoroltak közül örökbecsű, eddig nemzedékek nőttek fel rajtuk és fognak is a jövőben, de további előnyöket kéne kovácsolni belőlük.
A drogprevenciót nem tizenkét-tizenhárom éves korban kell elkezdeni, mikor a gyermek túl van az első szipuzáson, füves cigin, sőt osztálykiránduláson be is rúgott tisztességesen. Hat-nyolc éves korban a gyermek a legfogékonyabb időszakát éli, nyitott mindenre, mindent megjegyez. Ilyenkor van itt az ideje megtanítani azokra az alapokra, melyek az életét drogmentessé tehetik. A prevenció célja egy mondatban megfogalmazható: meg kell tanulni felemelt fejjel nemet mondani. Az alapok letételében segíthetnek a mesék is."

/Dr. Zacher Gábor – Dr. Karizs Tamás, A Zacher – Mindennapi mérgeink, 2011, Stúdium Plusz Kiadó/