2013.03.20. 00:35 | Szerző: -Ani-

Nemrég ment a televízióban egy műsor, ami odaszegezett a képernyő elé. Dr Eőry Ajándok és egy szegény hajléktalan  asszony volt a főszereplő. A doktor úrról tudni kell, hogy élete nagy részét a rászorulók megsegítésével tölti, mozgórendelőjével járja a várost, többek közt akupunktúrás kezeléssel gyógyítja a hajléktalanokat. Bármi, ami a médiában megjelenik róla, és elérhető azt elolvasom, megnézem. Valamikor a kilencvenes évek végén láttam először, a Máltai Szeretetszolgálat mentőautójával járta a várost, és a hajléktalanszállókat, azóta is fáradhatatlan. Egy portréfilmben mesélt el, hogy biológusként kezdte, majd a kínai orvoslással foglalkozott, és jóval negyven év felett járt, amikor elvégezte az orvosi egyetemet. Visszatérve a nemrégiben látott filmhez, azt mondta:
„A szeretetről nem beszélni kell, a szeretet cselekedetre késztet. Én minden hajléktalanban Krisztus arcát látom.”
A film másik főszereplője Tánczos Katalin, aki nagyon szép verseket ír, és rengeteg segítséget kapott, Eőry Ajándoktól először, mint ember, majd a versei lemásolásában, és megjelentetésében. Katalin elmesélte, hogy vallásos neveltetésben részesült, talán innen jött az, hogy világéletében segített mindenkin. Gyerekkora óta írja a verseket, csak egy szer hagyott ki hosszabb időt, tehetetlen haragjában. Szabó Magda ellátogatott a kollégiumba, ahol Katalin lakott, és megdicsért egy kislányt, hogy neki a legszebbek a versei. A verseket az a lány Katalintól lopta. Tizennégy éves korában kimentette a nagybátyját az oroszok karmaiból, leitatta őket a másik nagybácsi borával, balalajkán játszott és oroszul énekelt nekik, míg végül elengedték a foglyukat. Tizenöt évesen Gundel tanuló volt, a vendéglátásból kitanult mindent, férjhez ment, és mindig a legjobb helyeken dolgozott. Majd rákos beteg férjét ápolta öt éven keresztül, eladtak mindent, vidéken vettek egy olcsó parasztházat, és amikor a férje meghalt, Ő ezt a házat odaajándékozta egy sokgyermekes családnak. Visszaéltek a jóságával, elvették tőle még a személyes holmiját is. Így került fel ismét Pestre, összeszedte magát, lakást bérelt, és egy jó helyen szakácsállásban dolgozott. Lebetegedett, felmondtak neki, nem tudta fizetni a lakás bérletét, az utcára került. Azóta hajléktalan, de nem adja fel, verseket ír, bátorítja, ápolja, gondozza társait, megpróbál emberként élni az embertelen világban.
"Ha befelé tekintek magamba, így fogalmazok: a hit lényege, hogy erőt ad. Kikezdhetetlen erőt. Az embertől mindent elvehetnek, a házát, a ruháját, a pénzét, az ennivalót, de a hitét nem vehetik el."
/Eőry Ajándok/


Tánczos Katalin: Az én miatyánkom

Mikor a szíved már csordultig tele,

Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: Mi atyánk, Ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod…
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a ”gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
Ó, „Lélek”, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek…

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a
„Gonosztól”

AMEN

UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden:
Távozz, Sátán! Szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!…
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
S a végső időkig Veletek maradok!

AMEN

Tánczos Katalin eddig megjelent művei /kattints rá/
"Az én miatyánkom" igazi szerzője /érdemes elolvasni/

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr585149425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chanson 2013.03.20. 09:13:45

Van a városunkban egy hajléktalan, Zé mindig ad neki valamit... mondja valamiért nem tudja megállni. Múltkor nekem is volt szerencsém találkozni az illetővel. Szerintem azért nem tud neki nemet mondani, mert a pasinak krisztus arca van... :-)

Egyébként mindig szoktunk adni... én nagyon sajnálom őket. S teljesen mindegy az, hogy valaki a saját hibájából, vagy a nélkül kerül az utcára...