2012.10.04. 21:54 | Szerző: -Ani-

Ma 42 éve, 1970. október 4.-én hogy Janis Joplin, holtestét megtalálták a szállodai szobájában. Az orvosok megállapították, hogy alkoholmérgezés és súlyos heroin túladagolás végzett a hippi korszak egyik legnagyobb bálványával. „A mai napig őt tartják a blues és a pszichedelikus rock koronázatlan királynőjének, és egy lázadó, szabadságra és egyenlőségre vágyó nemzedék jelképének.”
Egyidős az anyukámmal, én még kislány voltam, amikor meghalt, ő is azok közé a zenészek közé tartozik, akiket majdnem felnőtt korban szerettem meg. „Karrierje a legnagyvonalúbb számítások szerint is maximum négy évig tartott. Ennek ellenére sikerült elérnie, hogy örökre bérelt helye legyen a poptörténelem legnagyobb nőalakjai között, aki zeneszerzőként, és szövegíróként is bejegyezte magát a zene nagy könyvébe.”
Olvastam az életéről, rettenetes önpusztító, akár a többieké a legendás „27 Clubból” őt is a tagjai közé sorolják. A 27 Club tagjai még: Jimi Hendrix, Jim Morrison, Brian Jones és Kurt Cobain. Ők mindannyian életük virágjában, 27 évesen távoztak az élők sorából, nem természetes halált halva.
Jimi Hendrix Tragikus hirtelenséggel, 1970. szeptember 18-án hunyt el. Londoni szállodai szobájában találtak rá, testében kábítószer és altató tömeg, amely örökre elaltatta.
"Jimi Hendrix volt az első néger muzsikus, aki versenyre hívta ki a fehérek rock and roll-ját és le is győzte azt..."
Jim Morrison 27 évesen, 1971. július 3-án halt meg Párizsban, a fürdőkádjában találtak rá. Rajongók és biográfusok találgatnak, hogy halálát kábítószer-túladagolás vagy az amerikai kormány által megrendezett merénylet okozta-e. Morrison halála előtt többször is megjegyezte, hogy ő a harmadik. Ezzel arra utalt, hogy valószínűleg ő lesz a harmadik ember, aki rejtélyesen hal meg Jimi Hendrix és Janis Joplin után.
Brian Jones 1969 július 3.-án halt meg, szinte minden keze ügyébe kerülő hangszeren tudott játszani. Sokan divatos öltözködéséről, kábítószer használatáról és kicsapongó életstílusáról ismerték ugyancsak 27 évet élt. Kurt Cobain is a 27 Club tagja, csak ő egy egész más korosztály…..
”Nehéz szabadnak lenni, de ha sikerült, megéri.” (J. Joplin) Úgy legyen....
"Amikor a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, a világ meg fogja ismerni a békét." (Jimi Hendrix)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr244820697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.