2012.09.19. 07:00 | Szerző: -Ani-

Kislány korom óta szeretem a szép zsebkendőket. Emlékszem még az első mesefigurásokra, ilyen a fiaimnak is volt. De nagy kár, hogy nem maradt belőlük egy darab sem! Amikor "feltalálták" a papírzsepit, vagyis Magyarországon is elkezdték árusítani, nekem akkor is "rendes zsepim" volt, csak nátha idején használtam papírt. Mondhatnám ez a szokás a mai napig megmaradt, mindig van a zsebemben, vagy a táskámban egy vagy két textil zsebkendő.

zsepi1.jpg

A zsebkendő története több ezer évre nyúlik vissza, elsőként a Csou-dinasztia idején (Kr. e.1046 Kr. e.249) törölték le az emberek arcukról, kezeikről az izzadtságot velük.  A zsidóknál sudarium, (lat.arctörlő kendő) szokásos temetési módban egy gyolcsdarab, mellyel külön takarták be az arcot, majd az egész testet nagy gyolcslepelbe göngyölték. A római császárság idején a hölgyek négyzet alakú szövet, vagy selyem „zsebkendőt” viseltek. A praetorok zsebkendőjük leejtésével nyitották meg Rómában a harci játékokat, és a nézőközönség zsebkendők lengetésével fejezte ki beleegyezését, vagy hozzájárulását. A középkorban a zsebkendő birtoklását nagyra értékelték, és a jómód, a vagyon jelének tekintették. E díszes ruhadarabokat a lovagok a tornákon az úrhölgyek jóindulatának szimbólumaként viselték.

A zsebkendő a 16. századi reneszánsz Itáliában, elsősorban, mint ruhadísz kezdte meg hódító útját. Később gyakorlati előnyei mellett „felfedezték” a zsebkendő mágikus hatását és szerelmi varázserejét. A különböző hódítási praktikák egyike lett, a leejtése arra szolgált, hogy a hölgy kikezdhessen az általa kiszemelt férfival. Kelet-Poroszországban a lányok egyik csábítási módja az volt, hogy a leendő kedvesüknek kölcsönadták zsebkendőjüket, hogy azzal törölje le az izzadtságot tenyeréről. Franciaországban pedig az ifjú férfiak próbálták megkaparintani kiválasztottjuk zsebkendőjét.
Volt ahol a zsebkendő, vagy keszkenő, mint jegykendő szerepelt eljegyzéseken, a ceremónia részeként, ha meghiúsult a frigy a lány hibájából, akkor a legény bosszúból, mindenki szeme láttára darabokra tépte a jegykendőt, és a lányos ház kapujára vagy kerítésére tűzte.
A szülés után a kismamát egy Szűz Máriával hímzett zsebkendővel legyintették meg, hogy gyorsan felejtse el a szülési fájdalmait. /Rosta Erzsébet Hiedelmek, babonák, népszokások.. gyűjteménye nyomán/

Lefotóztam egy párat a nagyon kedvesek darabok közül....

Ezek "papírvékony" régi zsepik, sokat vannak főzőmosásban, de jól bírják...
zsepi2.jpg
van itt nagyitól, déditől, Orsi nagymamájától.....
zsepi3.jpg
Ez a négy gyönyörűség igazi brüsszeli csipkével díszített, Eddy barátomtól kaptam, aki sajnos már nincs köztünk...
zsepi4.jpg
Tudta, hogy szeretem a zsepiket, és egyszer, amikor hazament Belgiumba ezeket a szép zsebkendőket hozta nekem....
zsepi5.jpg
Bevallom őszintén, még nem vitt rá a lélek, hogy orrot fújjak beléjük :)
zsepi6.jpg
De most már itt az ideje, hogy befogjam őket.... no, azért nem influenza idején!
zsepi7.jpg
ez volt az anyukám menyasszonyi zsebkendője, és utána az enyém... mind a kétszer
zsepi8.jpg
ezt nagyon szeretem, leheletvékony talán Déditől kaptam.... már nem emlékszem..
zsepi9.jpg
ezt Orsi nagymamájától kaptam tavalyelőtt karácsonyra.... nagyon szép!
zsepi10.jpg


A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr494787070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Törzsvendég:-) 2012.09.19. 07:08:44

Csodálatosak.Nagyon tetszenek nekem is.

Ilds. 2012.09.19. 08:46:00

De szépek, Ani!
Én is mindig szerettem a régi csipkés zsebkendőket. Én is őrzöm, anyukámékét az esküvőjükről, nagymamámét, és egy nekem, kiskoromból. :)

agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2012.09.19. 08:58:58

ehhez fogható szépeket nem is láttam! Nekünk is volt ilyen olyan hímzett zsebkendőnk, de valahogy nem ilyen finom munkák.

Törzsvendég:-) 2012.09.19. 20:01:48

@-Ani-: Legszívesebben megtapogatnám (de csak óvatosan).Köszi,hogy megmutattad.:)
A brüsszeli csipkés olyan szép,meg mondjuk mind.

chanson 2012.09.20. 16:06:39

Gyerekkoromban utáltam, mikor anyukám textilzsebkendőt adott a kezembe. Persze azok csíkokkal, apró virágmintákkal díszítettek voltak... Én azokat sem szerettem. Ha akkor ilyeneket ad a kezembe... Persze már felnőtt fejjel másképp gondolkodom. :-)

Gyönyörűek ezek a zsebkendők!