2012.08.03. 07:00 | Szerző: -Ani-

Rengeteg dolog nem tetszik az új munka törvénykönyvében! Most csak kiemelnék egy-két olyan dolgot, amire nem találok szavakat!

”Megszűnik az egységes minimálbér, szakmánként, régióként eltérhetnek a fizetések, vagyis más lehet egy miskolci és egy budapesti eladó előírt legalacsonyabb fizetése, illetve más lesz egy eladó és egy tanár fizetésminimuma. Az összegekről a kormány dönt majd, egyelőre nem tudni, hogy mikor.”


És ez nem diszkrimináció??!!! Mi ez?! Persze ezzel akarják motiválni a munkáltatókat stb…. Ugyan! Ez egy nagy kaki!


”Az új jogszabály lehetőséget ad hálapénz törvényes elfogadására. Ehhez a munkaadónak kell engedélyt adni. Sok kórházban működik már szabad pénzt adni az orvosoknak, ápolóknak, de csakis utólag. Aki előbb fizet, hogy jobb ellátást kapjon, bűncselekményt követ el, és az is, aki a pénzt elfogadja.”


Aha, ezt nevezik az egészségügyi dolgozók bérrendezésének! Érdekes! Eddig is adtunk, és mikor nem adtunk?! Ha ezt így és ilyen hivatalos keretekbe merik foglalni, már rég rossz! Bőven vissza lehet élni vele. Persze és az sem biztos, hogy majd így itthon maradnak az orvosaink!


halapenz_0_0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr424686994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csibefogó · http://www.isitchristmas.com/ 2012.08.30. 14:40:31

1. Németországban tartományonként és szakmánként van beállítva a minimálbér.
2. Aki élete zenitjén van, nem deprivált (=józan) és magyar és orvos, az itt van kinn Németországban.

Üdv Münsterből:
Cs.
süti beállítások módosítása