2012.07.13. 22:16 | Szerző: -Ani-

Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam e ezt, mert „égés”. Égés vagy nem, azt hiszem mindannyian akiknek gyerekeik vannak jártak már hasonló cipőben. Sőt mi több mi sem voltunk annak idején szentek! Csak annak idején tényleg családcentrikus volt a „hatalom”, nem csak hirdette magáról ahogy most. Gyerkőcömnek összegyűlt 23 igazolatlan órája. Igen, óra szám ez és nem nap! Gyermekünk 15 éves, középiskolás és tőlünk távol 50 km-re Szombathelyen jár iskolába, és a hétköznapokon kollégiumban lakik. Én amióta a gyermekünk megszületett „főállású”édesanya vagyok, szinte minden percemet a gyerekünknek szenteltem. Mivel vidéken élünk, hoztam-vittem az óvodába, iskolába, és most a távolság ellenére is száz százalékosan odafigyelek. Szinte napi kapcsolatot tartottam a kollégiumi nevelőtanárral, próbálkoztam ennek az iskolai oldaláról is, ami nem igazán sikerült. Második félévben kaptam az első jelzést néhány igazolatlan óráról a szülői értekezleten. Majd később kaptam egy email-t az osztályfőnöktől, hogy Marci már megint igazolatlanul hiányzott. Másnap rögtön bementem az iskolába, az osztályfőnökúrral megbeszéltük a dolgokat, megfedtem a gyereket és azt hittem itt bezárult a dolog. NEM! Nemsokára kaptunk egy levelet, hogy az iskola feljelentést tett a Vas Megyei Kormányhivatalnál szabálysértési ügyben, eljárás alá vont személy a férjem volt. A férjem, aki három éve arra kényszerült, hogy külföldön keresse a kenyerét, tőlünk egész héten távol, hogy el tudja tartani a családját, és így jó iskolában taníttatja a gyerkőcét. Hihetetlen 23 igazolatlan óráért meghurcolják a családunkat! A faluban van, volt nem egy szülő, aki megkap minden segítséget az államtól, amit ivászatra, cigarettára költ és „szarnak” a gyerekei iskolába járni, meg így nincs is miből, azoknak még a haja szála sem görbül! Az idézésünk félelmetes volt, mindenféle eljárási cselekmény időpontjáról, elvégzéséről, tanúkról, tanúvallomásról szólt. Mindez köszönhető elsősorban az osztályfőnökünknek és nem utolsó sorban általam egyáltalán nem tisztelt kormányunknak. Volt a mi családunkban gyémánt diplomás pedagógus, Marci dédnagymamája, egyetemi tanár, Marci nagypapája, akiket még nyugdíjazásuk után is megkeresték, szerették, nagyra becsülték a tanítványaik mert tudták, hogyan kell az ifjúsággal bánni, de ez úgy látszik mára már olyan ritka, mint a „fehér holló”.
Gyerkőcöm nem egy igazolatlan órája abból származik, amit elismert az osztályfőnök is, hogy: késett a gyerek öt percet, tanár kizavarta az óráról és néha nem csak igazolatlant de még egy elégtelent is kapott. Bevett szokás a suliban, hogy nem foglalkoznak a hetes jelentésével, hanem automatikusan „húzzák a vonalat” az első óráról hiányzott gyereket a többi óráról is hiányzónak írnak be. Milyen világ ez??!! A gyerekem hét közben a kollégiumra és az iskolára van bízva, van telefonom, e-mail címem, ahol lehet értesíteni és mégsem teszik meg, nem figyelnek rá, és utána minket vádolnak! Undorító, felháborító volt ez a „meghurcolás”, aminek minket kitettek, pedig még igazgatói intője sem volt, aminek előzményként szerepelni kellett volna! Én mentem el Marcival és vittük magunkkal a mamát is, aki szegény egészen megszeppent. Az ügyintéző kedves volt, de iszonyú volt maga az eljárás. Én, mint tanú, akinek ráadásul először a vagyonáról kellett nyilatkoznia! Igen, a vagyonomról, vagy egy nagyobb vagyontárgyamról!!! Értitek ti ezt??!! Mi köze a gyerkőc ügyének ehhez?? Majd miután mindenről kitálaltam, és elmondtam a véleményem is, megkérdezték, hogy válljuk-e esetleg a pénzbírságot, vagy közmunkát, ha a gyerek nevelésében levő felelőségünkért elmarasztalnak minket. Miii? Mi van? Nem hiszem el! Persze, hogy nem vállalom, amikor a gyermekem mindig a legkielégítőbb nevelésben részesült, jólétben, mindennel ellátva, ha kell korrepetitorral stb.
Két óra hosszat tartott a kihallgatásunk, Marcit is persze külön, ( azért én bent voltam) szegény a felét nem értette. Nekem például óra pontosan el kellett számolnom június elején a férjemnél kint töltött időmről, mert akkor Marci hazajött és a nagymamájával, és a harminc éves felnőtt bátyjával volt itthon. És még nincs vége, mert a férjem sem ússza meg, a szabadsága alatt még becitálják, hisz ő ellene folyik a szabálysértési eljárás.
Milyen ország ez? Milyen törvények élnek? Hová vezet ez? Mi soha nem kértünk semmi segélyt, még akkor sem, amikor járt volna. Nem ez az állam folyósítja még a családi pótlékot sem, akkor milyen eljárás ez??? Jelenleg Magyarországon semmi féle perspektíva nem látszik, ha nagyon felbosszantanak minket inkább kitelepülünk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr274655809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.Lobelin. 2012.07.14. 06:14:33

Sajnos ilyent... itt jogai csak a bűnözőknek, meg a c.igányoknak van... neked meg csak kötelességed, és ha nem csinálod meghurcolnak, feljelentenek, etc...
mondjuk az marha érdekes, h a gyerek kollégiumban lakik, de rajtatok kérik számon, h mér nem jár iskolába???? hol van a kollégium felelőssége, mikor rájuk van bízva, hét közben ők felelnek érte??? az eszem megáll!:((
Meneküljön innen mindenki, aki tud!!!!:(((

jenever 2012.07.14. 12:04:10

Döbbenetes és elkeserítő történet... :((

jazoli 2012.07.14. 16:55:23

Felháborító! Magyarország 2012.

egybaranyai 2012.07.15. 03:07:46

Döbbenet,h mik mennek :S Ne hagyd magad !

Állítsuk meg a ......... 2012.07.17. 09:51:33

Ismerős a helyzet!
A nagyobbik fiam gyűjtött össze ennyi igazolatlan órát, de mi "csak" figyelmezetetést kaptunk a szülőin és egy ajánlott levelet a kezünkbe.
A tanár elismerte, hogy ezek az igazolatlan órák a késésekből adódnak, tehát valójában nem szórakozott a gyerkőc az iskola helyett, nem csavargott, hanem késett 5-10 perceket.
Könnyebb beírni a naplóba és kizavarni a gyereket az óráról.
Ma már amint hallom az általánosban a gyámhivatallal és a rendőrséggel folyik az ijesztgetés.
A kormánynak elég volt ennyi, ebből csináltak egy nagy statisztikát és a elkéső gyerekeket szeptembertől már "csendőrök" kísérhetik be az órákra.
Még ezek csodálkoznak, ha nem tisztelik egyesek a érettségihez ajándékként osztogatott alaptörvényt, s azt az interneten értékesítik.
Emléxem a mi időnkben volt olyan tanár aki nem 5-10, hanem 20-25 perceket késett az saját órájáról.

Odáig harapódzott a dolog, hogy ma már minden második ovist nevelési tanácsadóba küldenek és nem minősítik az iskolapszichológusok őket elég érettnek az iskola elkezdéséhez.
Szeretnék 30 éves korig kitolni a tanulást?

-Ani- 2012.07.17. 19:24:30

@Salemi boszorkány: Jól beszélsz :) És szerintem ez az alaptörvény osztogatás nagy marhaság! Mennyi pénz.... különben is először mutassanak példát a fiataloknak, gondoskodjanak az idős emberekről, és teremtsenek tényleg megfelelő perspektívát a jövő nemzedék számára!

-Ani- 2012.07.17. 19:25:17

Köszönöm a hozzászólásaitokat! :)

Fekete Dália 2012.07.17. 20:50:58

@-Ani-:
Kedves Ani!
Itt több perspektíva van:
-megtölteni a börtönöket 12 évesekkel és fiatalkorúakkal,
-szülőket megbüntetni, pénzt elvonni.
- társadalmat totálisan lebutítani, hogy ne legyen mozgástere,
- rabszolgaként, közmunkásként dolgoztatni.
USA-ban a közmunka szégyen, a köztörvényes bűnözőket küldik közmunkára.

Nem tudom szereted-e Frei Tamást, mondjuk eddig én nem kedveltem, de A Bankár című könyvét ha olvasod, vagy elolvasod érteni fogsz mindent.

"Minden társadalom ugyanolyan.A tetején 5 százaléknyi, okos agyafúrt ember, az alján 5 százaléknyi sötét csőcselék.E kettő között pedig 90 százaléknyi mocsár, az átlagemberek tömege, akik oda mennek, ahová mondjuk nekik."

(egy ismert magyar bankár bölcsessége)

Ő az akihez vándorolnak a forintjaink, aki miatt a MÁK utalások jó része még a mai napig sem érkezik meg 4 órás utalással(2012.07.01 óta sem).
A tranzakciós adóforintjainkból pedig fenntartja a magánrepülőgépét, amely állandó készenlétben áll rendelkezésére a nap 24 órájában.
Ő az aki miniszterelnökünkkel együtt látogat ki futball meccsekre.

-Ani- 2012.07.17. 21:30:36

@Mindennapos tepsi: Nagyon elkeserítő! Az ember tényleg legszívesebben spurizna ki ebből az országból. Úgy látom valamiféle diktatúra van elég erős kibontakozóban, és nem érzem magam biztonságban ebben az országban. Pontosan azért is, amit az elején leírtál. A könyvet beszerzem, el szeretném olvasni. Köszi!