Emlékszem gyerekkoromban mi is az utcán játszottunk, mint itt a gyerekek.
Kaptunk az idős néniktől, bácsiktól almát, körtét, főtt kukoricát, néha süteményt.
Ritkán morogtak, ha butaságot csináltunk, de hamar elmúlt a haragjuk.
Azt gondolná az ember, hogy azóta ezen a téren nem sokat változott a világ, és falun a legjobb helyen vannak a gyerekek.
Hihetetlen! Itt nem szeretik a gyerkőcöket, minden baj bármit csinálnak.
Már ott tartunk, hogy van olyan ember, aki azt sem tűri ha a  háza előtt, a járdán közlekednek a gyerekek. Ha futkosnak az a baj, ha gördeszkáznak, az zajt csap, sőt leveri a falat,  (ki az a bugyuta, aki a deszkával neki megy a falnak…) egyszóval semmi nem tetszik.
Itt nemhogy gyümölcsöt nem adnak, még meg is fenyegetik a gyereket, nem számít, hogy otthonról hozták a gyümölcsöt, de ha meglátják a kezükben, eltörik a kezüket.
Úristen! Milyen hely ez? Milyen emberek élnek itt? Emberek egyáltalán?
No és ők vajon voltak gyerekek? Próbálok napirendre térni a dolog felett, de bevallom igen nehezemre esik, legszívesebben elfutnék innen.
Ha tényleg van a gyerkőcök közt egy-két „haramia”, utána kéne járni és nem „szivatni” az ártatlanokat is. A fiatal mamák közt is van smucig, sosem kínálja meg a fiókájának ott játszó barátait. Nálam mindig van egy kis banánturmix, süti, szendvics, ha éppen uzsonna idő van, máskor cukor, alma, vagy bármi, hiszen a játék hevében mindennek örülnek a gyerekek. Sőt az anyukám is szokott osztogatni édességet a háza előtt játszó gyerekeknek. :)
Soha nem szeretnék, olyan vén banya lenni, mint itt egyesek!

szánkózó gyerekek (Tóth Gábor festménye)