2008.04.21. 13:44 | Szerző: -Ani-

Pénteken úgy mentem haza, hogy azt mondtam a férjemnek: -Tamáska ezért érdemes élni! Könyvtári napom volt, és azt lehet mondani a falu összes gyerkőce engem várt, amikor odaértem. Kezdem megszokni és nagyon jó érzés az, hogy tudom ez a látogatottság nem a könyvtárnak, hanem nekem szól. Akik anyák napján szerepelnek azokkal elpróbáltuk a műsort, a többiek hallgatták vagy az udvaron játszottak. Volt egy harcias leányka, aki meg akarta pofozni a másikat mert az belekötött, szépen megmagyaráztam neki, hogy legyen úrinő, és ne foglalkozzon vele, az majd jobban bosszantja az illetőt. Megnyugodott, de akkor már vagy tíz gyereknek kellett mesélnem arról, hogy az én gyerekkoromban ezek a dolgok miként mentek. Roppant érdeklődve hallgatták azt is amikor elmondtam, hogy a fiúk azért kergetik a lányokat gilisztával, azért csavargatják a karjukat, tépik a copfjukat, a táborban azért szednek a Balcsiból siklókat, mert így udvarolnak és ez bizony középiskolás korukig is eltart. Megnyíltak ők is rögtön és rengeteget meséltek, remegett a lelkem az örömtől, mert állati jó érzés. Máskor minden gyerek a focipályán vagy a játszótéren van, mostanában meg ott ahol én. Bejönnek az üzletbe, virágot hoznak a lányok és ez most halál komoly, hogy volt olyan 12 éves fiú, aki a boltban elmondta nekem a verset, amit meg kellett tanulnia. Van egy különösen kedves kislány a Julcsika, csendes, okos, leültette maga mellé a kis pufók Barnit és gyönyörűen, elmesélte a Babszem Jankó című mesét. Csendben hallgattuk ketten a Barnival és visszapörgött nekem a sok, sok évvel ezelőtti kislány, akinek szintén nem volt testvére és egy ugyanilyen kisfiúnak mesélt, játszott vele. Ez a kislány én voltam és az utcánkban lakó Forrai Zolika. Mesélés után még sokat beszélgettünk, Titanic kiállításról, a filmről, ami őt úgy megérintette. Tegnap szintén gyerkőcös nap volt, próbáltunk és az elején, mindenki nagyon szeleburdin viselkedett, bekapcsoltam a magnót és együtt énekeltük Koncz Zsuzsával a Mama kérlek-et, ahogyan az a műsorban lesz. Amikor elérkeztünk ahhoz a részhez :”Én azt hiszem, hogy véletlen csupán, hogy éppen ő az én apám”….stb. akkor már nem bírtam tovább és elbőgtem magam (sajna ha olvasom akkor is így van ez). Rögtön kivágtam magam, és mondtam ilyen reakciókra számítsanak majd, nem kell meglepődni. No innentől mintha angyal szállt volna át felettünk, az egész helységet átjárta ez a megható hangulat. Sokat rajzoltunk, elvittem az üvegfestékeimet és festettünk, mindenféle szépeket készítettek a lányok, a fiúk számítógépeztek és játszottak, vittem egy csomó ropit azt csipegették közben, elpakolni is segítettek és integettek amikor beültem az autómba. Igen, ezekért a pillanatokért érdemes élni!

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr35475691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.