2008.04.03. 11:00 | Szerző: -Ani-

Igen! A szerénység félhomályába burkolózva, itt vannak köztünk és nem látjuk őket, mert nem akarjuk, saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva.
Ez történt, történik tán most is Árpival, egy régi barátunkkal.
Talán 5-6 éve már itt laktunk, amikor az emberek elkezdtek suttogni a titokzatos „hegylakóról”, mindenki csak Hegyi Árpinak nevezte. Mindenféle történetek keringtek: veri az asszonyt, suttogó, aki a legvadabb lovakkal is elbír, lehet, hogy cigány stb.. Soha nem láttam őket. Nyitottunk egy vegyesboltot a faluban, és egy napon megjelentek a boltban. A férfi egyszerű, foltozott ruhában, ami talán kicsit piszkos is volt, simléderes sapkában, mintha az ötvenes évekből, egy filmből pottyant volna ki. Elég erős empátiával rendelkezek, így rögtön felismertem, hogy nincs szó itt semmiféle szörnyetegről, szimpatikus egyszerű ember. Beszélgetni kezdtünk, és hihetetlen elme csillant fel előttem. Az asszonyka, Vali látszott, hogy jóval fiatalabb, csendes, visszahúzódó, az igeneken kívül mást nem is lehetett tőle hallani. Valahogy rögtön a szívembe lopták magukat, és nem törődve az emberek elmarasztaló véleményével, összebarátkoztam velük. El is határoztam, ki megyek hozzájuk a hegyre, meglátogatom őket. Aranyos kis házikó, zöld kis ablakokkal, a hegyoldalban, mint a mesében. Már vártak, mind a ketten elém szaladtak, és Árpi segített a keskeny úton benavigálni az autómat a tündéri, venyigéből font kerítés mellé. Mindent maga csinált, bent a házban egyszerű, szegénység fogadott, döngölt föld padlózat, két ágy, székek, régi tűzhely, famennyezet, minden régi, öreg, kopott, de ennek a két embernek az elégedettsége, avval ami van és vendégszeretete beragyogta a házat. Ezért is érezte jól magát bárki, aki meglátogatta, aki megmerte látogatni őket. Beszélgetés közben meséltem a festészet iránti szenvedélyemről, mely kisiskolás korom óta, él bennem, és Árpi elővett egy kopott dobozt, melyből élete egyik fontos állomásának relikviáit halászta elő. A nyolcvanas években Svájcban élt, elismert festő, főleg lovakat festett, akinek hihetetlen összegekre biztosították képeit a galériák, aukciós házak. Kiállítások meghívói, prospektusok, németnyelvű újságcikkek, festményekről fotók kerültek elő. Döbbenet, meghatottságomban majdnem elájultam, hihetetlen, és mi ez az önsanyargató életmód?! Hordják a vizet a faluból, áram nincs, gyertyafény, mosószappan…. önmaga választotta szegénység. Nem lehetett olyan témát felvetni, amihez nem értett, még homeopátiás gyógyszereket is fel tudta név szerint írogatni, hogy milyen bajra mi kell, és ha kérdeztem honnan- e tudomány, nem volt rá válasz. Ugyan úgy, mint Robert Redford a Suttogó c. filmben, pontosan úgy értett a lovak nyelvén. Az igazi suttogó: Monty Roberts, akinek a Shy Boy című könyvét nekem ajándékozta, azért mert abból sokat lehet tanulni, emberséget, stb.(sőt később le festette Roberts-et nekünk amint a musztángon lovagol) Rendszeresen kijártam hozzájuk, és egyszer csak újra elkezdett festeni, rajzolni. Maga tákolta festőállvány, egy doboz teli precízen kihegyezett kisebb- nagyobb ceruzákkal, hokedlin a festék, és az ecsetek, üveglapon keverte a színeket, itta a rengeteg kávét, Vali sodorta a cigarettákat neki, és születtek a csodák. Ragaszkodott a nem szabvány keretbe maga feszítette vászonhoz, csak azt a festéket hozhattam a festők boltjából, amit felírt, és dolgozott. Volt olyan, hogy záróra előtt, jöttek és már messziről mosolyogva, tartotta maga elé a képet: - Anci néném jó lesz? Igen, igen mi vásároltuk a képeit, van belőlük egy pár, kiállítást is szerveztünk neki. Mocskos emberek erre is próbáltak lecsapni, megrendeltek tőle képet, és potom pénzért akarták megszerezni, vagy kihasználva őt szert is tettek egy pár képre. Ez az ember, aki annyiszor újrakezdett már, ismét bizalmatlan emberré változott. Tartott közben, kecskéket, mert Valinak jót tesz a kecsketej, próbálkozott eladni is belőle. Járogatott még egy- két barát hozzá, saját maga készítette a curryt, nagy mestere volt az indiai fűszereknek is. Mint annyi nagy emberről tudjuk, ő is összetett személyiség, kicsit talán skizofrén is. Egy napon közölte, a fogantatás első percétől tudja, hogy Vali várandós, pedig mindig azt mondta, nem tud gyermeket nemzeni, hát tényleg sikerült, még Vali sem volt megbizonyosodva róla! Eladták a házikót, a baba egészségének ártott volna, ha a falusiak permetezik a szőlőt, és odafújja a szél. Este utaztak, vitték a kutyát és alig néhány holmit, egy nagy kulcsot kaptam ajándékba emlékül a házból. Férjem vitte Valit a szüleihez Kisorosziba, Árpit a repülőtérre, Argentínába utazott. Ment az ott élő magyarokhoz, megfesteni nekik hazánk nagyjait és evvel biztos megélhetést, jobb jövőt biztosítani a születendő baba és önmaguk számára. Számtalanszor elsétáltam a házacska előtt, összeszorult szívvel, homályos szemekkel. Vali sosem volt ultrahangon, de Árpi azt is tudta, hogy a babus kisfiú, Ádám lesz, mondogatta Vali a telefonba. Argentínában festett, sokat, de mégis a mi segítségünkkel tudott csak hazajönni jó egy év után. Kőműves mellé állt „trógernak”, hogy el tudja tartani a családját, tönkre téve ezzel kezeit. Egy baranyai kis település, wellness kastélya lovászt keresett, mi továbbítottuk a hirdetést neki, nemsokára le is költöztek. Meglátogattuk őket, tündéri baba, kis szolgálati lakás a kastély parkjában, festett, lovazott de nem sokáig, itt sem találta a helyét. Nem fizetett a tulaj rendesen, ingyen képeket akart stb. Aztán találtunk neki hasonló jó helyet, először festett, kiállítása is volt (férjem szervezte), aztán lovak kezelését bízták rá főállásban, családja is utána jöhetett, de innen is tovább állt. Mindig az emberek, azokkal volt a gond, mert ő fura, érzékeny, magának való ember, nem lehet jó akarattal sem beleavatkozni az életébe. Nem engedi, hogy szeressék, bizalmatlan, egy 21. századi remete. Talán, mert sokat csalódott, bántották, becsapták az emberek, azért is talál a lovaknál menedéket, azért tudja az agyonvert, haldokló lovat meggyógyítani, meg szelídíteni mert ő is hozzájuk hasonló. Több emberséget kéne az ilyen emberekkel szemben tanúsítanunk, figyelni kéne az emberek szívében lakó gyengeségre, és ami a lényeg vannak még olyan emberek, akiknek nem minden a pénz, nem lehet a lelküket megvásárolni, nem attól függ a boldogságuk....


Árpi képe: Sadlers Wels

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr91474946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.