2008.03.14. 07:48 | Szerző: -Ani-
Beszélgettünk az anyukámmal és nagy igazságokat mondott. Megy a kereskedelmi csatornákon ez a rengeteg játék, sok-sok pénz talál gazdára. Az alapműveltséget nem igazán meghaladó kérdésekért vagy éppen a bátorságukat fitogtatva, milliókat tesznek zsebre emberek, közben az ország tele van éhező gyermekekkel, vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő rászorulókkal. Miért nem lehet úgy megszerkeszteni ezeket a vetélkedőket, hogy a nyeremény felét a játékosnak fel kelljen ajánlani, vagy élhet a lehetőséggel (legtöbben élnének vele, már azért is nehogy szó érje a házat) egy alapítványnak, intézménynek, akár Kovács Petikének, aki műtétre vár. Nem hiszem, hogy esne a nézettség és a játékosok babérjai sem szenvednének csorbát. Nem csak az elért eredményért lehetne büszke az illető, hanem azért is, hogy segíthetett. Manapság mindenki részesülni akar, de adni csak igen kevesen. Szoktam feladni egy picike pénzt egy állatvédő alapítványnak, olyan jól esik, az én lelkem olyankor ragyog. Van egy könyvem, nemrég szereztem be, nagy okosságokat ír pl.:
„Az adakozás rendkívül hatásos módja a pénz életünkbe vonzásának, hiszen általa azt üzenjük, hogy nekünk rengeteg van. Nincs is mit csodálkozni a tényen, hogy a világ leggazdagabb emberei épp a legnagyobb emberbarátok közül kerülnek ki. Ők azok, akik hatalmas összegekkel támogatnak másokat, és közben - a vonzás törvényének megfelelően – az univerzum óriási pénzmennyiséggel, megsokszorozva adja vissza adományaikat.”
„Az adakozás és az áldozat között óriási különbség van. Jó szívvel adni hatalmas öröm. Áldozatot hozni már közel sem ilyen boldogság. Ne keverd hát össze ezeket – két homlokegyenest ellenkező dologról van szó! Az egyik a „több mint elegendő”, a másik pedig a hiány jelzését közvetíti. Az egyik örömmel tölt el, a másik nem. Az áldozathozatal előbb-utóbb neheztelésbe csap át. Ezzel ellentétben tiszta szívből adni a világ egyik legnagyszerűbb érzése….”
Ugye milyen jól hangzik? És ezen most nem azt értem, hogy a társadalmunk nyakán élősködő, segélyekért ácsingózó, mihaszna embereken kell segítenünk, vagy az ő életüket kell könnyebbé varázsolnunk. Az állam is megnézhetné, szigoríthatná, hogy kinek és miért ad segélyeket! Főleg, mert az a mi pénzünkből van! Ha dolgozni kéne, pl. közmunka minden segélyt kérő egészséges embernek, és azok a „nagy rokkantságok” is ki lennének vizsgálva, nem itt tartanánk!
Egyenlő esélyeket csak olyan embereknek lehet nyújtani, akik tényleg egyenlők akarnak lenni, nem a társadalom szemete címért „vetélkednek”. Az emberség nem szab határokat, nem lehet, és aki egész életét végig kocsmázta, kakált a társadalom elvárásaira és szabályaira, gyermekeket nemzett állami gondozásba, ha megöregszik az ápolást, meleg ételt és a tűzifát „alanyi jogon” megkapja.
Itt tartunk, ki tudja van-e erre egyáltalán megoldás, és ezért jut kevesebb az igazán fontos dolgokra, ezért kell, hogy adjunk. Szerintem

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr72474766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.