2008.03.12. 10:21 | Szerző: -Ani-

Érdekes cikket találtam az egyik újságban, hullának öltözve házasodott össze egy brit pár. Nem mondom, micsoda lelkivilága lehet annak az arának! Már jó ideje nekem is megvan a véleményem a mostanság divatos esküvői jelmezekről, mert bizony nagyon azok! Ettől viszont borsódzik a hátam, ha belegondolok.
Ollózgatok most egy pár részletet az írásból:
„Huszonhét év beteljesületlen szerelemmel a háta mögött mondta ki egymásnak a boldogító igent Julie (45) és Dylon (49). A pár úgy döntött, hogy hullának öltözve akarja megülni a lakodalmat, több mint száz meghívott vendéggel osztozva az örömben. Julie fekete koporsóban, halottaskocsival érkezett. A Morticia becenévre hallgató ara fehérre púderezve, koromfekete körmökkel és csipkés, fekete ruhában mondta ki a boldogító igent. A férj teljesen normálisnak tartotta a mennyegzőt. –Mi sem természetesebb ennél, egy pillanatig sem gondolkodtunk, hogy mit vegyünk fel a nagy napra.
A pár huszonhét éve találkozott először. Szenvedélyes szerelem szövődött köztük, de akkor még túl fiatalnak érezték magukat a frigyhez. Mindketten mással házasodtak össze, gyerekeik születtek. Tavaly ismét egymásba ütköztek stb……” No hát ennyi. Merész. Megérteném, ha a menyasszony közelítene a százhoz, és így megspórolhatnának egy csomó időt, pénzt a nászéjszaka izgalmának következményei után. Morbid voltam? Ezt a nőt, viszont ha meghal, valószínű fehér menyasszonyi ruhában temetik majd. Én sem szeretem a bazári, csupa fodor, kövek, gusztustalan csipkecsodákat. Mindig a szolid eleganciát részesítettem előnyben, lehet az attól kicsit extravagáns is, no de nem ennyire. Sosem szerettem „egybeolvadni” a környezetemben levő nőtársaimmal, még hétköznapokon sem, bocs mindenkinek. Ha még egyszer elölről kezdhetném az életem, menyasszonyi ruhám az így nézne ki: Hófehér szatén, testhez simuló, nyakig zárt, de lehet akár mélyen dekoltált is,háta a popsiig kivágott, oldalt combig sliccelt, legalább 10-15cm-es tűsarkú, fehér szatén cipő, hosszú kesztyűk és egy csodálatos, mélybordó szinte fekete rózsacsokor. Semmi ékszer. Fátyol?...-azon még nem gondolkoztam. Nekem ez tetszik, persze tökéletes alak kell hozzá, megéri az önsanyargatás a hatásért Szerintem. Ha annyi idősen mennék férjhez mint Julie, akkor is az előbb leírtakhoz hasonló lenne a ruhám, valami jó szín összeállításban, lehet, hogy fekete-piros, vagy óarany.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr58474748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.