2015.04.10. 11:49 | Szerző: -Ani-

Olvastam tőle és hallgattam néhány előadását a neten, láttam a tv-ben, de tegnap először élőben is meghallgathattam Pál Feri atyát (római katolikus pap, mentálhigiénés szakember). „A magánytól az összetartozásig” című előadásán voltam Szombathelyen. Nem csalódtam, tényleg fantasztikus, lenyűgöző személyiség, parányi humorral átszőtt, és az életből merített példákkal, mint egy színész eljátszotta nekünk mondanivalóját. Egy másodpercig sem unatkozott a hallgatóság, hihetetlen energiájú igazi "pálferis" előadás részesei lehettünk.
Két szék volt a „segítsége” a színpadon, azokról ide-oda ülve szemléltette, játszotta el a szerelmeseket, jegyeseket, házastársakat.
Mily csodás a szerelem, mennyire elveszi az ember eszét, de vajon meddig tart? Van-e örök szerelem? Ezekkel a kérdésekkel indított. Majd beszélt az ezt követő összetartozásról, a Mi érzésről, fogalmáról, Mi vagyunk, Mi ketten mindent megoldunk, csak Mi!
Aztán „néhány év elteltével” elérkeztünk a varázslatos Mi-ből az Én, Te változatig, amikor házasságon belül magányossá válik az ember.
„A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük.
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak.”
Hogy van ez? Magányosak voltunk, egymásra találtunk, majd újra magányossá váltunk...
Miért hallgatunk, miért nem beszélünk róla, ha valami bánt, vagy nem tetszik?! Szóból ért az ember! Sajnos ez pont ránk, asszonyokra jellemző, hogy hallgatunk, vagy akkor beszélünk, amikor nem kéne, úgy, ahogy nem kéne, és túlzott elvárásokat támasztunk párunkkal szemben. "Hamar felváltja az idealizálást a démonizálás."
No, ez nem azt jelenti, hogy csak velünk van a baj, de mint annyi mindenben nálunk van a problémamegoldás kulcsa, mert ehhez is értünk. :-)

Másfél órás előadását vastapssal jutalmaztuk meg, és bizony még másfél órát hallgattuk volna szívesen. Rengeteg jó tanáccsal felvértezve hagytuk el az előadótermet, az előtérben könyveit dedikálta, itt sikerült róla fényképet készítenem, sajnos bent nem lehetett. /kép mellett szöveg/

Hazáig Zsanettal és Krisztával még „kiveséztük” a hallottakat, és elhatároztuk, hogy amikor lehetőség nyílik rá, itt van a közelben, „Pál Feri-re” máskor is elmegyünk. :-)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr517355784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.