2014.09.02. 22:39 | Szerző: -Ani-

Augusztusban jött a „villanyóra leolvasó”, vidáman, viccelődve fogtam le Bandi kutyámat, eszembe sem jutott, hogy ez a pár perc még rémálom lesz majd a közeljövőben nekem. Csütörtökön meghozta a postás a különbözeti számlát tartalmazó borítékot, kibontottam, elolvastam, majd újra és újra, nem hittem a szememnek. Egyszázhetvenezer forint különbözetről szólt a számla, amit nekünk kell megfizetnünk az E.ON áramszolgáltató felé. Micsoda????
Tíz évre visszamenőleg megőriztem a számláinkat, akkor még nagyon sok átalánydíjat fizettem havonta (az is furcsán sok volt), de ahogy lecseréltük a háztartási gépeinket, és energiatakarékos izzók váltották fel a régieket háztartásunkban, úgy kezdtek szépen csökkenni a számlák, és az éves elszámolásokkor általában vissza kaptunk az addig befizetett összegekből. Tavalyelőtt óracsere volt, aztán tavaly százezer forintot kaptunk vissza a szokásos augusztusi elszámoláskor.  Viszont annyira lecsökkentették a havi átalánydíjat, hogy bementem személyesen a szombathelyi kirendeltséghez, és kértem emeljék meg az összeget, nehogy később baj legyen, inkább újra kapjunk vissza pénzt, minthogy rá kelljen fizetnünk. Mindig pontosan fizettem be a már magunk által megállapított, de nem kevés havi díjat. Rémálom, ez a számla, amit most kiküldtek! Osztottunk, szoroztunk, számoltunk, mértünk, visszanéztünk, ez az összeg semmiképpen sem helytálló!
Ma bementem a szombathelyi kirendeltségbe, vittem magammal mindent, évekre visszamenőleg a számlaelszámolásokat, a friss óraállásokat és hozzá minden bizalmamat a cég munkatársaival szemben. Negyedóra várakozás után sorra kerültem és elkezdtem mondani a hölgynek a problémámat, vagyis szerettem volna elmondani, de ő meg sem hallgatott, sőt kijelentette, hogy őt nem érdekli, neki hiába mondom, majd elővett nyomtatványokat, hogy töltessem ki a férjemmel, hisz az ő nevén van az óra. Mondtam, hogy külföldön dolgozik, én vagyok a feleség, vele egy háztartásban stb… Ezt nem fogadják el, meghatalmazás kell, még ahhoz is, ha ezentúl online bediktálós módszert szeretnénk. Úristen! Mire jó a házasság? Semmit nem ér?? Majd azt is elmondta, hogy ha a férjem aláírja a papírokat, akkor kijönnek a kollégái, terheléses vizsgálatot végeznek az órán, és ha mégis jó az óra, akkor közel húszezer forintos kiszállási díj megfizetésére köteleznek a 170.000Ft-on felül. Semmi együttérzés, semmi kedvesség, majdhogynem kirúgott…. Életemben ritkán éreztem magam ennyire megalázva, és szarul! Megtehette volna, hogy kedvesen meghallgat, segítségükről biztosíthatott volna, és talán még azt is, hogy becsukja a szemét, míg a meghatalmazást aláírom a férjem nevében. Mert egy igazi emberszerető, jó ügyintéző szerintem így tesz! Ez a nő egy állat volt, képmása a ma uralkodó rendszernek! Szerettem volna neki „beszólni”, hogyha nem rá tartozik és nem érdekli, akkor talán a szomszéd üzletben mondom el, de nem mertem kekeckedni "itt ő az úr", könnyeimmel küszködve hagytam el a kirendeltséget. Rezsicsökkentés? Ezen a számlán is fel volt tüntetve…. Le sem merem írni a tényleges összeget. És, ha a „mérőbácsik” bebizonyítják, hogy jó az óra, akkor kihez fordulhatok? Hogy bizonyíthatom, hogy mi nem egy gyár vagyunk, hogy egyedül voltam egész nyáron, hogy év közben is csak a fiókámmal ketten használjuk az áramot, hétvégén van együtt a család, akkor megy a mosógép, a mosogatógép és azon kívül semmi extra nincsen. Már nem szeretek ebben az országban élni, nem is akarok! Semmit nem nyújt nekem ez az ország, egy „fityinget” sem kapok, mindent Ausztria fizet, a családi pótléktól az egészségügyi hozzájárulásig, nem kérek segélyeket, semmit, de legalább annyit elvárnék, hogy állampolgári minőségemben megbecsüljenek! Családunknak szét kellett szakadnia ahhoz, hogy megélni tudjunk, gyermekemet ez az állam semmiben nem támogatja. Támogatást kapnak a határon túli magyarok, beiskolázási segélyben részesülnek azok gyermekei, akik nem is akarnak dolgozni, és azt az embert sújtja itt minden átok, aki próbál becsületesen, rendesen élni! Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy százszor normálisabb élete volt itt a magyarnak az „átkosban”, mint most ebben a kicicomázott, hazug, nacionalista vezetésű országban!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr356660609

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TiGáz csalás és garázdálkodás 2014.09.03. 22:36:38

  Most fogalmazom a feljelentést a Tigáz-Eni és TIGÁZ-DSO felmenő és lemenő cégei al és felvállakozói ellen. Csalás és garázdaság miatt.* Elboldogulok vele magam is, de aki akar az magának segít, ha valamilyen módon csatlakozik a feljelentésemhez. Ha ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalandozomagyar 2014.09.03. 11:25:51

Ehhez konkrétan semmi köze a "a kicicomázott, hazug, nacionalista vezetésű ország"-nak. Az E.On (ugye német cég, részben német állami tulajdonban áll) anyumékkal is megjátszotta ugyanezt az ország másik végén. A tavalyi túlfizetés után lehetetlenül alacsonyra állították az általánydíjat, s mikor reklamáltak és magasabb díjat szerettek volna, akkor meg elhajtották őket, hogy a rezsicsökkentés miatt ez így jó lesz. Persze nem lett jó.
Én kifizettem egy összegben nekik a 185ezer forint különbözetet, de ha nem tudtam volna megtenni, akkor velük is ez lesz.

Szerintem direkt rájátszottak a rezsicsökkentésre, direkt állították ilyen alacsonyra a részszámlát, s így hergelik a népet a nekik beakasztó kormány ellen.
(Mindettől függetlenül szerintem a lakáskorszerűsítés támogatása lett volna az igazi rezsicsökkentés...)

A feleségemmel mi mondjuk pont az ilyesmi miatt minden hónapban diktálunk. Igaz mi ELMŰ-sök vagyunk...

VT Man 2014.09.03. 11:26:31

A posztírótól láthatnánk az utóbbi 3 év kb. havi mérőállásait?

Gondolom időnként felírta? Hol volt az ugrás, mikor?

Illetve jó lenne az egész posztot összefoglalni 4-5 mondatban, mert ez így érthetetlen.

A férj külföldön dolgozik, és probléma 500 eurót kifizetni? Most mi van itt?

Legvidámabb Balfasz 2014.09.03. 11:55:02

@VT Man: Tavalyi éves számlájuk alacsony lett, visszakaptak egy csomó pénzt. Az automatikus átalánydíjszámítás az alacsony fogyasztás alapján lecsökkentette a havi átalányt. Idén valahogy több lett a számla, és az éves óraleolvasás utáni elszámolásnál lett százezres különbözet. Ami persze meglepte őt, bement reklamálni, ott meg rossz napja volt valakinek. Szegény nő bánatában most haragszik az E.ON-ra, a kormányra, a világra, mindenkire.

macmac 2014.09.03. 11:58:38

Nem érthetetlen a poszt, csak elkeserítő. Ha az ügyfélszolgálat nem hallgatta meg, ha a férje nevén lévő számla gond volt az egy háztartásban élő feleség miatt, akkor ez nem ügyfélszolgálat. Ott segíteni illik, tanácsot adni illik.

Karipapa01 2014.09.03. 12:07:54

Ez a poszt nagyon sok sebből vérzik!
- hogy mire jó a házasság? Honnan tudhatná az ügyintéző, hogy a házastársak külön élnek-e, vagy sem és a feleség egyeztetett-e a mérő tulajdonosával. Meg nem is az ő dolga ezt kideríteni.
- a posztíró kérésére sem volt hajlandó megszegni a rá is vonatkozó ügymeneti szabályokat, beleértve az aláírás hamisítást is, tehát " Ez a nő egy állat volt...", mert "egy igazi emberszerető, jó ügyintéző"
- felajánlotta a mérő terheléses vizsgálatát, de a fogyasztó attól tart, hogy valóban elfogyasztotta a számlázott energiamennyiséget. Akkor talán ki kellene fizetni nem? Ha pedig tudja, hogy nem ipari mennyiséget fogyasztottak, akkor miért nem rendeli meg a mérést?
- a rezsicsökkentésnek nem erről szól, az E-ON pedig egy magáncég, semmi köze a magyar belpolitikához. A „fityinget” sem tőlük kell várni.
Végezetül pedig nekem még soha nem volt problémám az E-ON-nal. Minden alkalommal részletesen elmagyarázták az ügyintézés módját, mindig azonnal intézkedtek, ha problémám volt (leégett a kismegszakító, mérőcsere, sérült plomba csere, stb.) és mindig a megfelelő törvények és szabályok szerint jártak el. Remélem a jövőben is így lesz.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.03. 12:17:26

@macmac:

Az ügyfélszolgálat csak a vele szerződött ügyfélnek ad ki információt. Gondolj bele egy kicsit és belátod, miért van erre szükség.

Az meg milyen már, hogy a poszter, elvárta volna, hogy az ügyfélszolis "félrenézzen", amíg ő magánokiratot hamisít?

A szolgáltatók honlapjain fent van az összes formanyomtatvány, ami az ügyintézéshez kellhet. A kicsi férj töltse le ott külföldön a meghatalmazás nyomtatványt, nyomtassa ki, írja alá saját kis kezével, figyeljen rá, hogy ÁLLANDÓ meghatalmazást adjon, ne esetit, juttassa haza postán, vagy valakivel a kis feleséghez, aki megkéri két szomszédját tanúnak egy aláírás erejéig, és már mehet is a férje nevében ügyeket intézni.

-Ani- 2014.09.03. 12:40:32

@Karipapa01 @polyvinyl: : Folyamatban a meghatalmazás, és a megrendelés az óra bemérésére! @VT Man: Nem az 500 euróval van a gond, kifizetem, ha ténylegesen elfogyasztottuk az áramot. Itt van előttem az összes számla visszamenőleg, érthetetlen a hirtelen megnőtt fogyasztás....@Legvidámabb Balfasz: Megértem, ha rossz napja van valakinek, de akkor azt nem az ügyfeleken kell kitölteni. Szerintem. :)

VT Man 2014.09.03. 12:58:56

@-Ani-:
Nem írtad le, hogy mennyi volt a korábbi évek fogyasztása. Valóban kiugró az idei éves kWh fogyasztás? Hiszen évente leolvassák az órákat, meg lehet nézni, hogy mennyi a normális. Most mennyi? Duplája?

És adok egy tanácsot (és ez ingyen van).

Nyiss egy excel táblát, vagy online excel táblát. Időnként olvasd le a villanyórát, havonta, kéthavonta, ahogy sikerül. Nem kell diktálni, csak fel kell írni, hogy dátum, óraállás. Az Excellel ki lehet számolni, hogy közötte hány kwh fogyott, ezt napok számával le lehet osztani, és máris megvan, hogy mennyi a "normális" napi vagy felszorzott havi fogyasztás.

Persze ez most eső után köpönyeg.

Ugyanezt érdemes gázzal is megcsinálni.

-Ani- 2014.09.03. 13:23:11

@VT Man: Tizenhétezerről lett tavaly tizenegyezer, de tényleg kicseréltük a bojler kivételével az összes gépet. A bojler éjszakain van, itt a nappali fogyasztás nőtt cirka 4000 kwh_val. Köszönöm a tanácsot, élni fogok vele. :)

ildsisy 2014.09.03. 13:31:03

Látom a sok okoskodó hozzászólást. Na ez az, ebben az országban mindenki mindent jobban tud. Csak éppen az nem, akinek hivatalos ügyfélsz.-okon, - meg kellene magyarázni dolgokat a magyar kis embernek. Nem, á, nem, húzzák vonják a hivatalos dolgokat évekig, bármilyen szolgáltatóval, vagy más témában egy elintézni való dolog van, -mint a rétes tészta... piti dolgokról nem tudnak azonnal utána nézni... a számítógéprendszer a hibás... vagy elüti az adminisztátor a billentyűket, mert rossz napja volt stb. Mi is jártunk úgy, hogy többet számoltak és küldték a csekket, bementünk és többszöri bemenés után kértek elnézést, ők hibáztak. Köszi... És a poszt írónál megérthető ha megírja a panaszait, és sem bírom már az udvariatlan kiszolgáló dolgozó embereket, akik úgy beszélnek sokszor a másikkal, mintha a seggéből rántotta volna ki a másikat.
Aki cikizi a poszt írót, annak azt üzenem, könnyű a másikat bírálni, izélgetni, mert csak ezt tudják már egyesek, inkább menjen dolgozni, és ne az interneten üljön egész nap! Persze az irigység is felvetette a fejét ebben az esetben egy-két hozzászólónál... ezt vártam is... ezek vagyunk. Magyarok, alapos keveréke az emberiségnek.

Gabiiiiii 2014.09.03. 13:39:17

amig nincs verseny es nem valaszthatom meg,melyik energiacegtol veszem az aramot,addig az EON is hatosagkent viselkedik,holott,o egy szolgaltato ceg,aki az ugyfelekert van es nem forditva

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.03. 13:39:47

@-Ani-:

Nem használtatok valami tök egyszerű, ártatlannak tűnő hősugárzót, olajradiátort, amikor fűteni még nem akartatok? Vagy télen rásegítésnek valamelyik helyiségben, ha nem akartátok melegebbre fűteni az egész házat? Elképesztő, ahogy ezek meg tudják pörgetni az órát!

És tényleg, ahogy fentebb már írták: MINDEN hónapban, AZONOS időpontban le kell otthon olvasni minden fogyasztásmérő órát és feljegyezni egy füzetbe, vagy naptárba! Persze ez a tanács már eső után...

Gabiiiiii 2014.09.03. 13:41:22

@VT Man: csakhogy a hazi tablazatomat az eon nem fogja bizonyitekkent elismerni

-Ani- 2014.09.03. 13:51:38

@polyvinyl: Nem használunk semmi ilyet, egy jó nagy kandallónk van, ami régen kemence volt, abban van vízspirál az fűti a radiátorokat. "Temperálást" a gázkonvektorok látják el. Semmi extra nincsen! :(

Szalacsi_Dezső 2014.09.03. 14:48:14

egyet nem értek, miért nem mert visszaszólni neki?
Már bocsánat, de ezzel a sírva kisomfordálok attitűddel van a baj.
Csapjon az asztalra kedves asszonyom. Higgye el, összeszaladtak volna és még intézni is tudott volna valamit.
Ha családfő külföldön dolgozik, akkor az asszonynak bizony ki kell tanulnia ezt a csúnya világot.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.09.03. 14:49:31

@Gabiiiiii: Nem. De ha valamit jelez, akkor jöhet 3-4 opció.

1. Megnézni, ha mindent kikapcsolsz pörög-e az óra pl. valami zárlat miatt.
2. Végiggondolni változtattál-e valamit.
3. Amit lehet mérni, és ha nem elég idejében kihívni a szolgáltató embereit (ha órahiba gyanús)

Így mondjuk nem folyik el ekkora összeg...

Alaister Grand 2014.09.03. 15:05:49

170 ezer ráfizetés egyértelműen sok. Gyanúsan sok.
Saját tapasztalat: Budapesten, kétszobás lakásban élő két ember átlagos havi fogyasztása ~200 kWh, kb 10 ezer Ft. A poszter egyedül töltötte az év nagy részét, tehát a havi fogyasztása nyilván nem érte el ezt az összeget (pláne, hogy az én mérésem régi masinákkal, az övé A+ gépekkel történik). A ráfizetés összege annyira nagy, mintha egész évben egy fillért sem fizett volna, és a lakásban mindeközben legalább hárman élnének.
A hiba nem a poszter készülékében van, azt lefogadom. Vagy lopja valami/valaki az áramot, vagy hibás a mérő ketyere.
Ami pedig az ügyfélszolgálatost illeti: tipikus érzéketlen pöcsög.

-Ani- 2014.09.03. 15:08:03

@Szalacsi_Dezső: Aranyos! És igaza van! Máskor úgy teszek! :) @Válasszunk: Végül is nagy igazság, ezután odafigyelek!De ki gondolta?...

Gabiiiiii 2014.09.03. 15:55:34

@Szalacsi_Dezső: tokeletes igazsag....Ilyen hozzaallas mellett csak igy lehet itt barmit elerni..Nekem mar tobbszor sikerult,kivanom a poszt irojanak is,hogy alljon a sarkara es csapjon az asztalra..

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.09.03. 16:53:00

@Alaister Grand: Vagy hibás valamelyik háztartási készüléke.

A havi fogyasztást sok minden befolyásolja.

Pl: Számítógép. Légkondi. Villanytűzhely vagy elektromos sütővel rendelkező tűzhely energia fogyasztása.

Összelehet ilyet hozni. És sokszor pont az A+ energia osztály van a dolog mögött. Veszel egy mosógépet. A referencia program A+ osztályra van hangolva. A jó program amit használsz viszont kíméli a ruhát, tisztára mos, de nem takarékos...

De van egy tippem, ami cseppet sem jó hír. Ha már korábban is átállsz takarékosra, és egyik évben visszaadnak 100.000 forintot egy óracsere után, akkor ott valamit el is nézhettek. Ha abban az évben kevesebbet fizet valaki a valós fogyasztásánál, akkor könnyen lehet, hogy a következő évben ugyanennyivel többet kell. Tegyük fel 100.000 forintot visszakapsz egy évben, ahelyett hogy 15.000-et ráfizetnél. Következő évben az már rögtön 115.000 ami az előző évről tévedésből átjön, 15000-rel többet kéne fizetned mint még egy évvel előtte (130.000) és mivel az évben is elszúrták a számolást kevesebb volt az átalány még egy újabb nagy tétel repül rá. És ha ez nem lett volna elég, ha az alacsonyabb számla mellé kevésbé spórolsz az is egy kicsit dob a számlán. Meg a régi óra csalt kicsit lefelé, az új már nem, ez is párezer forint... És te meg nézel, hogy ez a számla hogy jött össze.

VT Man 2014.09.03. 17:09:08

+4000 kwh az rohadt sok.
Átlagos havi fogyasztás 150-250 kwh/hó, ez kb. 2400 kwh/év. (Nappali áram)

Ehhez képest a +4000 kWh rettentő sok, vagy a mérőberendezés rossz, vagy valahol megy el az áram. Most minimum minden héten le kellene olvasni az órát, és számolgatni. Persze ekkor még mindig két hibaok lehet: 1. rossz mérőóra 2. zárlat vagy valami bekapcsolt nagy fogyasztó a lakásban

jogalany 2014.09.03. 17:55:58

A helyzet az, hogy ilyesmi nemcsak az árammal, hanem a vízzel és ebből következően a szennyvízzel is előfordul.
És az ügyintézők lenéző viselkedése, az én úgyis jobban tudom, te kis butus felfogás már rendszeres, mintha kormány hivatalban, vagy az önkormányzati ügyintézőnél járnál. Ők mind úgy érzik, ott dolgoznak ott kapnak fizetést ezért, Te mint fogyasztó helyzetből ellenség vagy. Utána hazamegy és egy másik közszolgáltatónál Ő az aki ellenség lesz,de ez náluk nem nem adekvát következmény. A polgárnak ebben az országban, de gyanítom a többi demokratikus országban sem lehet igaza a hatalom szervezeti egységeivel szemben, mint bíróságok, önkormányzatok, hivatalok, rendőrök, ügyészek, kórházak, még a házi orvossal szemben sem.
Egy hivatalnok, Bíró rendszeresen túl lépheti a 30 napos határidőt, de ha az ügyfél lépi túl, elveszti minden jogát.
Eljárok bíróságokra kutatási céllal: rendszeres a büntető ügyeknél, hogy az ítélet hirdetés elött k8küldenek mindenkit a teremből, mégis ki az aki bent marad és beszélhet - egyedül Ő - a bíróval? : az ügyész. Mert a biró független? de nem a hatalmi szervektől, a sógor komáktól.

Netuddki. 2014.09.03. 18:01:18

Az átalánydíjas számlán is feltüntetik a becsült fogyasztást. Ezt bizony havonta figyelni kéne. Ha nagyon elszalad a villanyórán látható érték a számlához képest akkor bizony nem ártana tenni valamit. Mondjuk átállni online, telefonos bediktálásra. Főleg ha a kedves fogyasztó amúgy is tudja, hogy valami nincs rendben az átalánydíj nagyságával.
A fogyasztásokra meg amúgy is havonta, hetente rá kellene nézni. Nemcsak a villanyra. Bármikor előfordulhat valami meghibásodás, csőtörés.

Ha meg bunkó az ügyfélszolgálatos akkor panaszt kell tenni írásban. Akár ott helyben. Engem se érdekel, hogy az ügyfélszolgálatos hüpinek nem jött össze előző este, vagy csak kevés a fizetése. Sehol se kötelező dolgozni, majd vesznek fel helyette mást, úgyis nehéz munkát telálni, tehát több az állásra ácsingózó mint ahány munkahely van.
Aki meg hagyja, hogy a fejére szarjanak annak bizony rá is fognak...

macmac 2014.09.03. 18:09:31

@polyvinyl: Történetesen egy vevőszolgálatot vezetek, van némi tapasztalatom:) Ha a törvényes feleség jött a számla miatt érdeklődni, lehetett volna felvilágosítást adni, hiszen ez nem az atomtitok....Ne hamisítson, persze, de azért az emberi szó és a segítőkészség ilyen munkakörben alapvető.
Azt csak csendben jegyzem meg, hogy nem mindenki nethasználó...És nem biztos, hogy a férj le tudja tölteni az adatlapot.
Nálunk az a divat, hogy első kőrben megvizsgálom, hogy nem véletlenül az én cégem hibázott-e? Ha biztos vagyok benne, hogy nem, akkor is inkább segítőkész vagyok, mint kioktató. Igaz, mi nem energiacég vagyunk, és fontosak a vevőink is. No meg van komoly konkurenciánk...

Szalacsi_Dezső 2014.09.03. 18:19:31

@jogalany: Nem értem az összefüggést. Az ítélethirdetés és az áramszolgáltató ügyintézése között. Mert ugye az egyik hatóság. Ott nyilván nem illik asztalt csapkodni, bár udvarias határozottsággal azért ott is lehet eredményeket elérni. A másik egy szolgáltató, "elvileg" azonos pozícióban vagyunk. Szerződő partnerek, ugye.
Ha jár kutatási céllal bíróságra, akkor azért olyat biztos nem tapasztalt, hogy az ítélethozatal időpontjára is bent maradhat az ügyész. Akkor biztos, hogy őt is kiküldik. Kisebb szünetekben, ha a tanúkat vádlottakat kiküldik, akkor elképzelhető, hogy bent marad. De a tanácskozás idejére nem. Ha ilyet tapasztal azonnal jelentse a bíróság elnökének vagy az adott ügyészség vezetőjének. Higgye el lesz belőle balhé és az illetőket nagyon lecseszik. (minimum)

jogalany 2014.09.03. 18:59:24

@Szalacsi_Dezső:
Eddig vagy 140 tárgyalást figyeltem meg és a büntetőügyeknél az ítélethozatal időszakban az ügyész 92 % -ban bentmaradt és még az ügyvédek sem emeltek ez ellen kifogást, ezt szokták meg, mondták a kérdésre. Az ügyvédek csak az amerikai filmekben harcosak, nálunk beszari alakok. Nem mernek szólni még nyilván való dolgokért sem. Olvasva a róluk írt könyvet, nagy csalódás a valóélet. Nem tudom Moldova hogyan mérte le a hozzá állásukat. Szolgáltatói pereknél, szinte tapintható, hogy az ügyfél elnyomása mind a bíróságok felől, mind a tehetetlennek látszó ügyvédek részéről létezik.

Meridian74 2014.09.03. 20:31:47

"mint most ebben a kicicomázott, hazug, nacionalista vezetésű országban!"

A kicicomázott és hazug jelző helyénvaló. Na de a "nacionalista? Ne röhögtess! De ugye kezded te is belátni azt, hoyg a Jobbikra kellett volna szavaznod nem pedig "ezek"-re... és az "ezekbe" beleértem az összes garnitúrát ami 1990-2014 között egyszer is hatalmom volt.

Meridian74 2014.09.03. 20:40:03

@Gabiiiiii: "...o egy szolgaltato ceg,aki az ugyfelekert van es nem forditva "

Ezt a dumát sosem értettem. Már miért volna az ügyfelekért? Abból nem lehet megélni. Az E.On üzleti tevékenységet folytat, aminek lételeme, hoyg az ügyfelei elégedetteklegyenek, de nem azért vannak hoyg az ügyfeleknek legyen egy szolgáltatójuk. Hanem egy piaci iégnyt próbál kielégíteni.

Az ügyfelekért az állami cégek lehetnének csupán, ahol nonprofit jelleggel kellene működni, és kiszolgálni az állampolgárok lehető legszélesebb körű igényeit - de nem az üzleti eredményeséget legelső szempontként figyelembe véve..

Legvidámabb Balfasz 2014.09.03. 22:10:28

@ildsisy: "Na ez az, ebben az országban mindenki mindent jobban tud. Csak éppen az nem, akinek hivatalos ügyfélsz.-okon, - meg kellene magyarázni dolgokat a magyar kis embernek."
Nos, erre van egy egyszerű magyarázat: havi bruttó százért ügyfélszolgálatra balfaszokkal kötekedni csak az megy el, akinek más meló nem jut. Aki viszont átlátja ezeket a dolgokat józan paraszti ésszel, az talál nettó 300-as melót is. Puszi!

Szalacsi_Dezső 2014.09.04. 12:41:45

@Meridian74: Pontosan ezért egy áramszolgáltatónak nem ügyfelei vannak, hanem szerződő partnerei. Ügyfél a hatósági eljárásban résztvevő magánszemély vagy egyéb szervezet.
És mivel nem ügyfél-hatóság kapcsolatról beszélünk, ezért még jobban elvárható a normális, emberi ügyintézői viselkedés.
Mégiscsak belőlünk élnek.

-Ani- 2014.09.04. 19:32:31

Köszönöm a hozzászólásokat, azóta már sok hasonló problémával küszködő emberekkel beszéltem, nem sok jóval kecsegtettek. Mindenesetre ragaszkodom a kivizsgáláshoz, még akkor is, ha fizetnem kell érte. Azt is megfogadtam, hogy nem leszek többé "nyuszi". :)
süti beállítások módosítása