2014.04.05. 07:00 | Szerző: -Ani-

Gábor fiam, aki szakács is, legutóbb amikor itthon volt sóletet készített. Sok receptet átnézett, és persze elsősorban az autentikus zsidó recepteket, majd kicsit leegyszerűsítette, nagyon jól sikerült étek lett belőle. Marci azóta "rágta a fülemet", hogy én is készítsek. Tegnap megcsináltam, isteni lett.
Előtte való este beáztattam 50dkg apró, tarkababot, és körülbelül három marék gerslit (árpagyöngyöt). Mielőtt nekiláttam volna, jól beáztattam a római tálat, majdnem egy óráig. Egy szép, de kisebb füstölt csülköt kicsontoztam, apró kockákra vágtam, a kövérebb, vastagabb bőrös részeket félretettem Bandi kutyának. Majd két szép nagy fej hagymát apró kockára vágtam és libazsíron üvegesre dinszteltem, belenyomtam három gerezd fokhagymát, hozzátettem egy apró kockára vágott paprikát (pritamint kellett volna, én hegyes, erőset tettem), majd rádobtam a beáztatott leszűrt babot, és gerslit, végül a csülök kockákat. Kicsi borsot őröltem bele, sót nem szabad, mert a füstölt hús sós. Bevallom én még egy kis Piros Aranyat is tettem hozzá, és megszórtam egy kanálnyi liszttel, felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, forraltam rajta egy picit, és beleöntöttem az egészet a római tálba. Még néhány gerezd fokhagymát szurkáltam közé, sütőbe tettem és a legkisebb fokozaton sütöttem majdnem négy órán keresztül. Kicsit fenntartással vagyok a tojás héjastul való belefőzésével szemben, ezért azokat külön megfőztem, és amikor elkészült a sólet, gyorsan beleágyaztam a megpucolt, félbevágott tojásokat, lefedtem és visszatettem a sütőbe szép lassan kihűlni. Nagyon finom, ez a mennyiség négy-öt embernek elég.

Legközelebb mindenképpen teszek bele libacombot, de szívem szerint kipróbálnám töltött libanyakkal is. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr335939830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása