Szerda óta nagyon fájt a kezem, de a hetekkel ezelőtt szombatra megtervezett csavargást nem hagyhattam ki, különben is gyógyír volt ez a nap a kezemnek és lelkemnek egyaránt. :) Pákozdnál találkoztunk egy fa lóval, nem tudtam, hogy a pákozdi csatában is bevetették anno a trójai falovat. :)
Félórás körözés után végre sikerült leparkolni a Városligetben, itt éppen folyik az eligazítás. A két fióka Vidámparkba ment....
mi a Szépművészeti Múzeumba.
Jó néhány éve nem voltam már, iszonyatosan felmentek az árak! Az állandó kiállítást néztük meg, kettőnknek ez 3600 Ft-ba került. Sajnos nem sok magyar emberrel találkoztunk bent, szerintem sokan nem engedhetik meg maguknak. Szomorú mert ez is az alapműveltséghez kéne, hogy tartozzon, de ezt is ahogy a könyveket és még sok mindent lassan hozzáférhetetlenné teszi az állam az emberek számára.
Két képet sikerült lőnöm, mert itt már jött a teremőr és kérte tőlem a fotózáshoz kiváltott jegyet. Micsoda, még azt is?! No, azt már nem! Itthon úgy is láthatom a képeket a gyönyörű könyveimben és a "reprókon", amit gyermek korom óta gyűjtögettem. (Régen a múzeumi pénztáraknál képeslapokban lehetett megvenni a bent látható festményeket, mindig vettünk, gyűjtöttem, több száz darab van belőlük otthon.)
Ezt a freskót még sikerült lefotózni, és ez azért érdekes mert Apci nem bírta magában tartani a hülyeséget, és halál komoly fejjel megjegyezte: - Nem is gondoltam, hogy már akkor létezett a kuklukx klán! :)
Múzeum után találkoztunk a két fiókával a ligetben, akik addigra mindent kipróbáltak a Vidámparkban. Marcinak sikerült az összevissza forgó Tirexenen rosszul lenni is egy kicsit... Váó micsoda tütük! :)
Apci nem szereti ha fényképezem, mindig grimaszol, de azért néha sikerül lekapnom... :)
Ildsisy nél olvastam ITT és még más bejegyzésében a városligeti tó alacsony vízszintjéről, most magam is rácsodálkozhattam, hogy tényleg alacsony és piszkos.
Kedvencem a gyönyörűséges Vajdahunyad vár...
A ligetben sétálva egy rétest áruló stand igencsak felkeltette a figyelmemet. Mindenféle rétest árultak, semmi magyar kiírás, csak angol felirat rétesenként, persze ár nélkül. Megkérdeztem az árusító hölgyet, hogy mennyibe kerül egy sütemény, mire ő keményen rám nézve közölte az árát: - Nyolcszáz forint! Leesett az állam.... Körülnéztem és bizony nem csak külföldiek voltak a közelemben, hanem rengeteg magyar, fiatal pár kisgyermekkel. Nem akarom ragozni, de elképzeltem, hogy milyen nehéz lehet nekik megmagyarázni a gyerkőcöknek, hogy miért nem vesz rétest anyuci.... Ezt a képet küldöm az árusnak, ez a véleményem!
Az állatkerti csavargáshoz már csatlakozott hozzánk Tóni Borija is.
A bejegyzésem holnap az állatkerttel folytatódik. :)