Nehéz hét volt idáig, azt hiszem az egész családnak. Apcinál voltam minden nap. Jelentem jobban van, holnap kiszerelik belőle a csövet, és azt ígérték, hogy haza jöhet. Irdatlan állapotok voltak a kórházban. Ahol a Gábor feküdt két hete, az ehhez képest egy szállodai szoba volt, a manapság normálnak számító fürdőszobával, televízióval. A sebészeti szárny a kórház legrégebbi, építészetileg legszebb része, kívülről. Még Horthy Miklós adományozta az épületet közkórház céljára. A folyosó és a szobák….. döbbenet! Pedig nem csak a betegek érdemelnének jobbat, hanem az itt megforduló, dolgozó nagyszerű sebészek. Mintha háború dúlna és ideiglenesen állítottak volna fel tábori kórházat, valahogy így tudom lefesteni az összképet. Műtét után nem tudtak takarót adni a férjemnek, csak huzatot, végül egy szemfüles nővér másik osztályról hozott. Fürdő és WC a folyosón, tipegjen csak el odáig a frissen műtött, de már járni tudó beteg. Mindenki fogja a csöveit, mindenféle folyadékkal telt zacskóit és húzzon ki a toalettre. Aki nem, annak két kacsa is teli ott marad véletlen az ágya mellett, párologva légfrissítő gyanánt. Van olyan nővér, akit ha hívnak éjszaka, káromkodik mint egy kocsis. Egy csomó dolgot, vonatkozik ez a sürgősségi ambulanciára is, kicsit jobban szervezve gyorsabban, hatékonyabban meglehetne csinálni. Persze akarat és jóindulat kérdése is, hogy meddig kínozzuk a betegeket és úgy érzem sokszor ezt már nem az anyagi motiváltság hiánya okozza. A több órás várakozásnál láttam kíméletlen, arrogáns bánásmódot is. Tudom, hogy a kórház nem hizlalda, szegény ország vagyunk, és rendesen kiszámlálják azt a napi kalóriát, amire szükség van, de mi értelme moslékot adni, moslékot főzni, amit aztán meg sem esznek a betegek?! Megfigyeltem a vacsit, minden nap ugyanaz: két szelet kenyér és egy kefir, véletlen sincs változás. Apcikám még csak tegnap délután ehetett egy kis pépeset, azt is én vittem neki. Tónival szokásos vicces kedvünkben beszéltük, hogy szörnyű ez a zöld-fehér, műtős színekben pompázó kefir. Gyárthatnának, mondjuk színes poharakban, amire stílusosan pulyka, csirke, kacsa lenne festve, különböző feliratú kefireket. Mondjuk: Kakaspörkölt, Sült kacsa, Gesztenyés pulyka, és ezeket kínálgatná szívélyesen a nővér a betegeknek. Volt még egy beteg ötletem: Kórházi koszt a jövőben, mindenkinek az ágya felett ott van a szemüveg, nővér elordítja magát, hogy vacsora, mindenki felveszi a kis fejhallgatós szemüveget, majd hang- és fény stimulációval eléri az alfa állapot, levetítik neki a lucullusi lakomát, és az így az elhangzottak és a látottak átélt élményként kerülnek az agy mindkét féltekéjének hosszú távú memória részébe. :) Viccet félretéve, van mit javítani a folyamatosan romló egészségügyön, ami a béka segge alatt van. Mindenki attól fél, hogy egyszer kórházba kerül, talán nem kellene rettegnünk tőle, talán lehetne jobb is.....
Tóninál alszom, a héten már másodszor, hisz itt a kórház a szomszédban. Ma este kicsit kiruccantunk a Frei cafe-ba, ahol csütörtök esténként Tóni a barátaival találkozni szokott. Nagyon jól éreztem magam, jó kis társaság, sikerült egy picit kikapcsolódnom.


fotó: christoforo