2011.04.30. 18:12 | Szerző: -Ani-

Gáborkám hétfőtől 12 osztrák repülőst fog ellátni egy hétig, reggeli, ebéd, vacsora. Tegnap neki segítettem vásárolni Sárváron és Szombathelyen, és hétfőtől én leszek a boltos. Csütörtökön megcsináltattuk Marcell első személyi igazolványát. Már nincs ingyen, fizetni kell érte, 1500 Ft. :) Viszont kész katasztrófa egy kamasz gyerekkel vásárolni! Ötször kijelenti, hogy nem jön többé velem, semmi nem tetszik, semmi nem jó! Azért a Deichmannban sikerült cipőt venni, viszont megpróbálta a legdrágább cipőket, szerencsére talált egy remek példányt, remek áron, rögtön jobb kedvem lett. Szegény kamasz gyerkőcök, ők is szenvednek maguktól, nagyon nehéz ez a kamaszkor! Mindent kinőtt, 14 éves és kb. 2m magas, és persze a testalkata, lábmérete (44) is a magasságához megfelelő. Ruhapróbáknál, ha sikerült rábeszélnem már majdnem sírtam, Ő sem mosolygott. Hogy jobb kedvre derítsem bevittem a kínaiba kajálni, nagyon utálta a választott menüt, hazavittük a cicáknak, de hát én itt is hiába téptem a szám, azt hitte sajnálom tőle, hát akkor vegye és egye! Hazafelé már aranyosan mosolygott, kedves volt, mivel szépen megmagyaráztam, hogy semmi mást nem szeretnék jobban, mint egy ilyen nap után elégedett mosolyt látni az arcán, megértette. Aznap éjjel kettőkor feküdtem le, főztem vagy négyféle kaját péntekre, jutott bőven mára is. Marci beleszeretett a modellezésbe, egy tanár bácsitól kapott kedvet az iskolában, elment megnézte a kiállítást, ahol a tanár úr makettjei is szerepeltek. Most egy repcsit segít Marcinak összerakni, végre értelmes dologgal foglalja el magát a gyerkőcöm! Egész héten esik! :( Nagyon hülye az idő, dél óta megint dörög, villámlik, és esik. Bandinak be nem áll a szája, mert ő az a kutya, aki félelmében nem elbújik, hanem rohangál az esőben és ugatja azt az égtájat ahonnan hallja a dörgést. Ez nagyon jó, mert ő már akkor is tudta, amikor én nem, ki akartam teregetni, de Bandi rázendített, és bizony öt-tíz percen belül eleredt az eső. Olyan igazi teázgatós, nagy fotelba takaróban bevackolós, olvasgatós idő van. Azt hiszem ezt is fogom tenni. :)



A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr742867350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemiswan 2011.05.01. 10:36:52

Nem könnyű a kamaszkor,de mi is ilyenek voltunk:)
Itt is esik,sajna :( bevackolós,ahol mondod :) Azért jobb lenne kint sétálgatni,ragyogó napsütésben ..
Az én eben fél,és elbújik,ha dörög ..

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.05.05. 18:56:37

Félve várom a fiaim kamaszkorát... A kisebbik most három, a dackorszak kellős közepén. Hogy micsoda vircsaftokat tud rendezni! Mi lesz majd akkor! Azért bízom, türelem, szeretet, gondoskodás akkor is kell majd nekik.

-Ani- 2011.05.05. 20:39:14

@zoltan1: Azért annyira nem vészes, ne ijedj meg, csak nehéz. Aztán majd megöregszünk és akkor, hogy örülnénk ezeknek a korszakoknak, ha újra végigcsinálhatnánk velük. :)
süti beállítások módosítása