Nagyon sokszor megtapasztaltam az őrangyalom jelenlétét, adtam neki munkát rendesen. Vannak rossz napjaim, egy kis jóindulattal nevezhetem inkább nehéznek, számtalanszor éreztem, hogy ilyenkor valami kis jelt kapok, bátorítást, megerősítést. Mindenkinek megvan a maga különleges őrangyala, Ő feltétel nélkül szeret, és kívül-belül ismer minket. Ma egy kicsit „nyögvenyelősen” kezdődött a napom, és jött az a kis jel, déltájban kisütött a nap, a lelkemben is, éreztem magamban az erőt, a tenni akarást és ezeregy dologgal elfoglaltam magam. Tudom butaság túlaggódni dolgokat, mire rájövök addigra már nyakig vagyok benne. Viszont van egy jó tulajdonságom, hamar meglátom az élet napos oldalát, és bedobom magamnak a mentőövet, mielőtt összecsapnának a fejem felett a hullámok. Szép az élet, csuda jó, főleg ha nem bonyolítjuk hülyeségekkel, és nem barikádozzuk el magunkat tökéletességgel, és megfelelni akarással teli zsákokkal. Az őrangyalom ilyenkor biztosan jókat mosolyog. Gyorsan be is fejezem ezt a hablatyolást, mert a végén még nem találok ki belőle… :)
Ez az imádság Méltó befejezése mondanivalómnak:
 
„Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely
  telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget,
  köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más
  emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az
  alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak
  ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.”