Jenever bejegyzéséhez írt kommentem indította el bennem a gondolatot. „Üres szívünkbe ültessünk palántát és ne a földi dolgok harácsolása, a pénz, az értékes ingatlanok és ingóságok legyenek fontosak, hanem a lelki- és szellemi táplálék.” Mert tényleg mit csinál a ma embere, nagy része egész életén át halmoz. Nem azért gürizik, hogy szebbé tegye az életét, hanem egyszerűen csak másokkal versenyez, spájzol, csak gazdagodni vágyik, de nem szellemileg, lelkileg. Jó, jó persze, hogy haladni kell a korral, a családnak és az életfenntartásnak is eleget kell tenni… de…. Aztán azon gondolkodtam, mennyivel ember közelibb világban élnénk, ha az emberiség fejlődése megállt volna mondjuk a XX. Század elején. Sok minden megvolt már, sőt a XIX. század közepén is, amikor a gépek csak segítették a munkát. Nem a tehetség, szorgalom pótlására voltak hivatottak. Lehet, hogy kicsit maradinak tűnök, de ez a „túlfejlődés” minden szinten, kivette az emberek kezéből a munkát. Nem kellenek az iparosok, nem kell a kézi erő, mindent átvettek a gépek, még gondolkodni is helyettünk gondolkodnak. Persze ez jó, a gyártulajdonosnak stb., mert az emberi erő mindig drágább, de legalább akkor volt munka, most nincs. Vannak helyette szegény, és gazdag emberek, tudom ezt lehetne a végtelenségig ragozni, vitatkozni rajta, hisz akkor régen is volt szegény és gazdag, de sokkal nagyobb becsülete volt a kétkezi munkának. A belső értékek is többet értek. Talán… Lehet, hogy csak én látom rosszul. Annyira elgépesedtünk, elszemélytelenedtünk, semmire nincs időnk, és ha van, akkor is bebújunk a saját kis világunkba, megriadunk a közösségi dolgoktól. Most már ezer malomban őrölök, mert mindent próbálok érinteni, gondolom értitek mire akarok kilyukadni. A média által minden beömlik az otthonunkba, ki sem kell mozdulnunk, csak ha dolgozni megyünk. Az ember társas lény, de társasági életet is az interneten a közösségi oldalakon élünk, vajon jól van ez így? Mit tanulnak ebből az életformából a mai gyerekek? Már ők sem azt teszik, amit például mi tettünk annakidején, házibulikat rendeztünk, összeültünk egy szórakozóhelyen, összetoltuk az asztalokat és nagyokat beszélgettünk, de közel sem éltünk olyan társasági életet mint a szüleink, vagy nagyszüleink. Az öregek falun, nem tudtak nagyon hová kimozdulni, mégis megtalálták a módját közös munkák során: tollfosztás, fonás, és még ki tudja mik, amikor összejöttek és beszélgettek. Igen, már megint maradi vagyok, mert most is van közösségi élet. De milyen? Nagyon sokat lehetne erről is beszélni, és igazán beszélni kéne róla és nem itt a neten írni. Egy jó nagy társaságban kivesézni a dolgokat. Ugyan! Ezt is megteszik helyettünk a médiában, nekünk nem is kell itthonról kimozdulni, csak meg kell nézni egy-két talkshowt, vagy későesti beszélgetős műsort, aztán minden rendben van. No, ez itt a baj!