2010.10.24. 22:29 | Szerző: -Ani-

„Nem bor és nem mámor, de Provance tárgya ennek az új francia vidéki drámának, mely tulajdonképpen egyfajta belső road-movie. A harmincas évei elején járó, nagyvárosba szocializálódott Antoine-nak komoly belső utat kell végigjárnia, amikor kényszerűségből átveszi szülei vegyeskereskedését az isten háta mögötti faluban. Meglepetés számára, hogy ez az út még tartogathat számára meglepő fordulatokat...”
/Port.hu/

Ez a film azoknak való, akik a francia film és Provance szerelmesei, mint például én. Provance, Franciaország déli része, már írtam róla, mennyire szeretnék egyszer eljutni oda. Filmekben, melyek francia tájakon kulináris kalandozásokról szólnak, gyakran találkozhatunk e táj ínyencségeivel, fűszernövényeivel, kecske és birkanyájával, sajtokkal, szarvasgombával. Gyönyörűek a parányi falvak, hegyek-völgyek közt kanyargó utak, a megkopott, spalettás vidéki házak, csupa romantika, és ez a film jócskán bővelkedik mindezzel.
Tulajdonképpen a francia valósággal, hétköznapokkal találjuk szembe magunkat, mindenért keményen meg kell dolgozni akárcsak nálunk. A filmben elöregedő falvak vannak, idős emberek lakta tanyák, és olyanok, akik úgy vásárolnak élelmet, hogy tartozásukat felíratják. Antoine és apja kapcsolata igen viharos, a bátyjával sem különb a viszonya. Ők sohasem értették meg a fiú elvágyódását a kicsiny faluból. Az apa szívinfarktust kap, és édesanyja kéri Antoine segítségét. A film elején Antoin elég mogorván, kelletlenül látja el kereskedői teendőit. Párizsból elkísérte őt Claire, a mosolygós párizsi lány, a jó barát azért, hogy csendes, vidéki környezetben készüljön az egyetemi felvételire. Néha megy a mozgó bolttal, és némi humorral segít beletörődni, belerázódni a fiúnak a kereskedői életbe. A lányt megszeretik az emberek, a fiú megszereti a munkáját és észrevétlenül szerelemre gyúlnak a lánnyal egymás iránt. A film végére megbékül az édesapa a fiával, báty az öccsével. Annyira mai ez a történet! Csalódás, veszekedés, humor, betegség, szerelem, pénztelenség, időskori szenilitás, és mégis nyugalom árad az egészből, a vidéki ember nyugalma. A fiatalok elmennek a városba pénzt keresni, tanulni. Az idősek maradnak, a falvakban, tanyákon ahol nincs pénz semmiféle beruházásra, és ezeket az embereket vándorboltosok látják el. A pici főtereken lévő kávézók, és a vándorboltos nyújtják a kommunikációs lehetőséget, az idős emberek számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr732396269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Törzsvendég:-) 2010.10.25. 07:25:50

Oda én is nagyon szeretnék eljutni,az a jó a filmekben,hogy amig nem valósul meg az álom,addig is odalehet képzelni magunkat:-).Nagyon szeretem ezt a filmet,és alapvetően a francia filmeket (is).
Olyan klassz volt amikor átfestették a kisbuszt:-).

ajánlatom (kicsit komor és alapvetően úgy mondhatnám,hogy megdöbbentő film (német film):
port.hu/a_feher_szalag_das_weisse_band_-_eine_deutsche_kindergeschichte/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=102985

Hátha lesz egyszer hangulatod hozzá.
Ja hétfő van ,de ne szomorkodj,süssön rád a nap!:-)

ditlzon 2010.10.25. 09:03:37

még nem láttam ezt a filmet, de szívesen megnézném. én is szeretem a francia tájakat, hangulatot.
mostanában sokszor eszembe jut, hogy szívesen elmennék pl: birkákat terelni. szívesen kiszabadulnék ebből a politikával átitatott létből...

-Ani- 2010.10.25. 20:30:24

@Törzsvendég:-): Jó film lehet, szeretném megnézni. Igazi filmnézős idő... egész nap esik...
Legyen szép heted, hetünk. :))

-Ani- 2010.10.25. 20:33:33

@ditlzon: Birkákat terelni...:) olyan édesek, úgy szeretem őket! Nem is rossz....pulikutyám már van hozzá, birkám is volt....csak úgy hobbiból. :)

-Ani- 2010.10.27. 16:31:26

@Törzsvendég:-): Audrey Tautou-t szeretem, kb. négy filmet láttam tőle, kedvencem akkor is Amelie....
Megnéztem az ajánlót, és legszívesebben azonnal megnézném a filmet. :)))

Törzsvendég:-) 2010.10.27. 16:49:22

Az egész úgy kezdődött,hogy elkezdtem olvasni Anna Gavalda:Vigaszág című könyvét,aztán eszembe jutott,hogy van egy másik könyve is az együtt lehetnénk,na ebből a könyvől készült z Egyedül nem megy című film.:-)Aztán közben meghallgattam még ezt is:
www.youtube.com/watch?v=gUXC_dhQHzY
Mert a könyv említi.Így jobban éátlehet élni,imádom az ilyen könyveket amikor zenét,ételt,italt említ.:-)Na jó egy kicsit csapongtam....

-Ani- 2010.10.27. 17:13:29

@Törzsvendég:-): Hm... a kis álmodozós szemű... nem rossz! :))
Leonard Cohen-t is nagyon csípolom, egyszer be is blogoltam őt. :))
szerintem.blog.hu/2009/08/29/leonard_cohen#more1345082

Törzsvendég:-) 2010.10.27. 17:51:23

:-) Én valahogy mindig a szemeket nézem:-).Jó volt a bejegyzés,elolvastam,meghallgattam.:-)

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.03.04. 20:09:02

Jó lehet a film, ha jól van megcsinálva. A leírásod alapján azt hiszem, szívesen megnézném.

-Ani- 2011.03.04. 20:27:02

Szia Zoli! Újra itthon! Örülök neked! :)
süti beállítások módosítása