Nem vagyok az a versimádó típus, pedig lánykoromban én is farigcsáltam néhányat. Szeretem a jó verseket, a szép verseket, szerelmes verseket, Sztankay István előadásában meg különösen gyönyörűek a versek. Az álmodozás pedig Isten legnagyszerűbb találmánya, álmok nélkül pedig nem ember az ember. Gondoljunk csak bele mennyi mindent köszönhetünk nekik, az álmok szövik a legnagyszerűbb dolgokat. A művészet alapja, de bármerre nézünk, ami minket körülvesz, a találmányok, eszmék, csodálatos épületek, mind-mind egy álomból nőtték ki önmagukat. Egyszer valaki megálmodta, vagy mert egy hatalmasat álmodni, számtalan siker kulcsa is ez, hát merjünk álmodni, és álmodozni. Az álmodozás nem csak a szerelmes bakfisok privilégiuma, az álmodozás olykor megszépítheti az életünk, derűs köpönyegbe burkolhat egy szomorkás, csalódott napot. Nem feltétlen menekülés a realitásból, csak egy kis segítség azt túlélni.

Babits Mihály: Hunyt szemmel

„Hunyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szívünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki unod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngyös takarót.”

szappan rózsák / saját fotó