Tegnap megnéztem a Frizbit. Felháborítónak tartom a műsorvezető kérdéseit, amit Daróczi Dávid édesapjához intézett. Maga a műsor felvétele a temetés napján készült. Ott volt egy összetört idős ember, aki már tíz napja virrasztott fiáért, és ott voltak a pimasz, tolakodó kérdések, ami apa és fia kapcsolatát boncolgatták. Minő fájdalom lehet elveszíteni egy gyermeket, és akkor még a média kíméletlen, hatásvadász, rémségeivel gyötri. A műsor végén, Elvis Presley szívszorító dalát énekelte el Komár László. Miközben szólt a dal, kamerák pásztázták a meggyötört kisöreg arcát. Ő nem sírt, már elapadtak a könnyek, mint egy megszeppent kisgyerek úgy nézte, és hallgatta az énekest. Én végig a könnyeimmel küszködtem, őt sajnáltam, az édesapát. 

„Oly csendes ma az éj, már alszol tudom én,
És mégis ez a perc elmondom teneked.
Én és anyád már csak két idegen,
Messze tűnt az öröm, meghalt a szerelem.

Az életem te vagy fiam
Gond büszkeség, könny és remény.
Most csak pihenj, érted vagyok még itt fiam.

Tudom.
Te még nem értheted, miért történt ez így,
A régi életed, mért volt a sors irigy?
Oly szörnyű volt, hogy minden elveszett,
A szívem keserű, csak érted teszem ezt.

Az életem te vagy fiam
Gond büszkeség, könny és remény.
Most csak pihenj, érted vagyok még itt fiam

Aludj
Nem ébresztelek én, hisz eljön az idő,
A te szívedet is felsebzi az a kő.
De két karom még védőn ölel át,
Míg fel nem nősz fiam vigyáz rád apád.

Az életem te vagy fiam
Gond büszkeség, könny és remény.
Most csak pihenj, érted vagyok még itt fiam

Az egész életem te vagy fiam...... "