2010.03.17. 07:00 | Szerző: -Ani-

Tegnap estefelé Marcus kiharcolta nálam vacsorára a pizzát. Kenyérsütő gépben dagasztottam, úgyhogy nem okozott nagy fáradtságot, meg amúgy sem okozott volna. Örült a gyerek, én is, hogy végre nem válogat, a hűtőszekrény előtt.
Aztán este későn tettem a korai öregedés ellen is, tartósítottam magam rendesen némi füsttel, azaz jól füstölt lettem. A kandallóra vittem egy-két hasábot, amikor a felső nem tudom mi a neve kéményzáró, amit ilyenkor ki kell nyitni, véletlen lecsukódott. Hallottam a koppanást, a konyhában a mosogatógépet lestem, mert azt hittem abban esett le menet közben valami. Addig a kandallóból ömlött a füst egyenesen be a nappaliba. Hű micsoda világ volt! Szellőztetés, fél óráig közben szépen impregnálódtam. Igazán kellemes a levegő még mindig, ha valaki vendégségbe jönne most hozzám, miután elbúcsúzna, nem győzne lesmucigozni, hogy nem kínáltam meg füstölt kolbásszal. Ez megint a vidéki élet gyönyörűsége, egyáltalán nem zavarnak az efféle dolgok. Marcust ma viszem vissza az orvoshoz, bár már két napja tünetmentes, nem köhög, de miért szúrjak ki a gyerekkel, szegénynek sajna így is úgy is meg kell írnia három tantárgyból a témazáró dolgozatot, amit a múlt hét csütörtökön, pénteken elmulasztott. Szép, új egészségházat kaptunk nemrég, de felháborító benne az orvosi rendelés ideje. Elég nagy településen van, ráadásul hozzá tartozik számos kis falu, község és a rendelési idő két illetve három óra. Mire elég ez? Semmire. Na, ez már tud zavarni.
Ha 9:45-kor vagy ott, nem ad a gép sorszámot. Őrület! Nem törődik vele senki sem, akkor mennek másnap. A szakmai hozzáértéssel sem bővelkednek, tök jó, amikor azt látja az ember, hogy a doki mintegy rejtvényfejtést éli meg a kór meghatározását. Mindegy, fő az egészség, tényleg vigyázunk rá, hogy ne kelljen orvoshoz menni, ha meg igen, akkor mérlegelni kell, hogy hová. Nemrég azon mosolyogtam, hogy a szomszéd néni mesélt, és véletlenül "körzetinkre" doktorurat mondott, jelképesen rácsapott a szájára és rögtön kijavította főorvos úrra. Na kérem, ha valaki nagytekintélyre szeretne szert tenni, és a Mindenható címre kacsintgatna, akkor vidékre kell orvosnak szegődnie. Kár, hogy nem vezették még be a körzeti orvos OKJ-s képzést, mert itt szerintem azt is elfogadnák. Mert minden az embereken múlik, csak azt lehet csinálni velük, amit hagynak. Viszont nagyigazság az is, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”.
Bár ez megint olyan dolog, valahol a neten olvastam, amint a választópolgárokat fikázták, vagyis, hogy kik a választók, melyik típusból vannak és mennyien, főleg az IQ szintjüket célozták meg. Ja, van benne valami, de nem tenném a nyakamat rá, hogy jobb világ lenne, ha csak csupa „zsenik” szavaznának. Nekem is magas, de a politika is magas. Igyekszem képben lenni, minden reggel megnézem az újság politikai részét, szóval nézem… aztán gyorsan továbblapozok, ha a Tóni fiam ír a politikáról az más, azt elolvasom, de ő arról csak nagy ritkán szokott. A híradót viszont nem csak nézem, hallgatom is.:)
Ez a blog nem az a blog, de annyit elárulhatok politikai nézetem felől, hogy baloldali liberálisnak tartom magam. Vajon most mekkorát esett az olvasótáborom létszáma, majd holnap kiderül. Egész éjjel szemerkélt az eső, még elég borongós, későn kelő vagyok, ma ügyes voltam, a nap folyamán megpróbálom magamban ezt a frissességet, tűzet, hiperaktív állapotot továbbra is fenntartani. Úgy érzem nem lesz nehéz.

                 
Foto / Rosie Hardy

Utólag: Ez volt a cikk, ami elkeserített, döbbenetes, ha ez igaz akkor mi lesz velünk?!
"Azt mondják, Magyarországon kb.: 7-8 millió ember rendelkezik 80-as IQ-val. A 70-es szint pedig már az értelmi fogyatékosok kategóriáját jelenti.Ilyen felállásban már nem is hangzik olyan jól, hogy DEMOKRÁCIA választópolgárokkal, nem?A legtöbb ember éppen eltudja dönteni, hogy pisilni kell, kakilni kell, fázom vagy melegem van. Döntéseit pedig a legalacsonyabb rendű ösztönei szintjén hozza meg. Ha egy politikus ad neki egy puszit a választási kampány során, akkor azt jó embernek fogja tartani."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr521845823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szittyazoli 2010.03.17. 14:31:47

Gondolkodtam már én is azon, mi lenne ha a szavazati jogot. valamiféle, állampolgári ismeretekhez kötnénk – mint amiről mondjuk egy külhoni magyarnak kell számot adni mikor honosodni szeretne „minálunk” . Szerintem elvárható volna: aki az ország sorsáról dönt, ha csak kis milliomod részben is az tudjon is róla valamit…Tény nagyon sötét foltok vannak e téren és megkockáztatom: ez még az iskolázottságtól sem függ. Van ismeretségi körömben építész mérnöki végzettségű lány, aki mikor megkérdezték tőle ki volt Bem apó…először zavarba jött, aztán kicsit agresszívbe átcsapva kivágta magát: „ valami 56-os muki”...

Kedves Ani! Írtam tovább is de aztán nagyon terebélyes lett a dolog és átvittem inkább hozzám bejegyzésnek...kb. annyi lehet mint maga a cikked ha valakit érdekel tovább (én nem igen ajánlom- nagyon hosszú:) itt található:

szittyazoli.freeblog.hu/archives/2010/03/17/egy_kicsit_bore_sikeredett_komment_ani_linkje_itt_bal_oldalolon_mai_bejegyzesehez/

szia.:) szép napot!

nemiswan 2010.03.17. 18:35:10

Nem hinném,h valakit befolyásol a politikai hovatartozás .Engem biztos nem .Továbbra is tudhatsz az olvasóid között :)
Szzolinál is olvastam rólad:))

jazoli 2010.03.17. 18:43:08

Én nemcsak a választást kötném egy minimális IQ teszthez, hanem a gyerekvállalást is. Kövezzetek meg demokraták! Ész, és felelősségvállalás nélkül élünk, ha jól körülnézünk. Irgum-burgum! Ez van ha politikával kapcsolatban nyilatkozom...
Ettől függetlenül maradok továbbra is tisztelőd Ani:))

-Ani- 2010.03.17. 19:13:05

@jazoli: Igazad van!
Sajnos, amit olvastam annak alapján nagyon szomorú az IQ mutató....

jenever 2010.03.17. 19:47:10

maradok én is :)

szép estét Neked! :)

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2010.09.18. 08:10:58

Ez a 70-es 80-as IQ azért túlzás. Ennél intelligensebb ember a magyar. Én jobboldali konzervatív vagyok, szóval pont passzolunk. Az egészségügy meg nekem is sokat veszített atekintélyéből, mert én i stapasztalom, hogy az orvosknak időnként tényleg rejtvényfejtés a diagnózis felállítása. Meg hallottam pár kórházi rémtörténetet. De hiába morgunk, nem nagyon változik semmi. Vagy csak én nem látom. Na, majd még jövök!

alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2010.09.18. 09:09:41

Én nem nagyon politizálok, ide azért szeretek hozzád jönni olvasgatni (igaz, sajna, ritkán), mert IMÁDOM a stílusodat, a tartalmas bejegyzéseidet! :)
No, persze ez az orvososdi dolog nem semmi, az a szomorú, hogy ráadásul ÁLTALÁNOS IS!!!! :(
*
A másik szomorú (sőt elkeserítő) ez az "íkú" cécó. :((((
süti beállítások módosítása