2010.03.10. 19:20 | Szerző: -Ani-

„Na, végre itt vagyok, már azt hittem sosem érek ide ebben a szemerkélő esőben.
Atya világ! Hát ezek!”
- Szia, Tina! Gyere, pontos vagy, mint mindig, nem okozol csalódást – sivított az egyik nő a három közül. Hárman ültek a kis asztalkánál, két barna és egy vörös, halk zene szólt, erős füstbe burkolóztak, mind hárman dohányoztak persze egyszerre. Rajtuk kívül még egy párocska és egy magányos férfi ült a sarokban.
- Ha, ha, micsoda pocsék idő, látom ti már rendeltetek. Tina hangja és viselkedése is elég furcsa volt.
- Majdnem elfelejtettünk szólni neked, hogy ezen a héten, új helyen talizunk, de aztán szóltunk Lindának, bökött a vörös felé az egyik barna, Angelika.
- Időben sikerült értesítenem. – mondta Linda mosolygott, és zöld szeme picit kérdőn villant Tinára.
- Egy Roy Rogerst kérek! –intett Tina a pincérnő felé.
– Látom, vannak koktélok, akkor ezt is el tudják készíteni. – szólt a társaságnak, szemrevételezve az előttük álló poharakat.
- No, mi történt, semmi alkohol? – kérdezte meglepődve az eddig csendben üldögélő, amúgy igen cserfes Karola.
- Linus, muszáj mindig inni? Most nincs kedvem, sőt semmihez nincs kedvem! – válaszolt ingerülten Tina.
- Azt látjuk, hogy valami nincs rendjén, ki vele, de gyorsan! Tudod ez a nap a panasznap. Jaj, nektek férfiak, összeült a négytagú ítélőszék! – vetette oda vigyorogva Angelika.
- Semmi, semmi csak sok munkám volt, berágott rám a főnököm, mert nem készültem el időben a munkával, de végül jól végződött, befejeztem ebédidő alatt. Otthon Péter kicsit szintén bunkó volt, de azt már megszoktam. Mindegy, inkább meséljetek. Van köztünk két szingli is - bökött sejtelmes vigyorral Linda és Angelika felé.
- Csajok, figyelitek, az a muki a sarokban mennyire néz…- suttogta társainak Karola.
- Linuskám! No, no, te férjnél vagy, boldog házasságban élsz! De tényleg, és nem is rossz, figyelitek, mintha mosolygott volna. – kémlelt Linda az ismeretlen felé.
- Rosszul látjátok! Megártott a koktél! Meséljetek már… - vágta oda a társságnak Tina türelmetlenül.
Linda kezdte: - Hát csajok az elmúlt egy hét alatt semmi nem történt, vagyis hétvégén voltam Zolival egy buliban, de csak, mint jó barát. Ott megismertem egy király pasit, aki egy vállalat vezetője, szépséghibája kettőt találhattok, hát persze, hogy nős, de azért lezsíroztunk egy ismerkedős randit, ami meg is történt.
– Halljuk! Halljuk! – kiáltották egyszerre mind hárman.
- Szuper helyen voltunk, az egész személyzet ismerte, látszik, hogy már nem először járt ott, és azt hiszem mindig ugyanabban az ügyben. Ha, ha ne röhögjetek! Aggódik a házasságáért, szereti a feleségét, de azt hiszem sutyiban dugni még annál is jobban szeret. – mosolygott titokzatosan tátott szájú hallgatósága felé Linda, evvel emelve a mondanivaló izgalmasságát.
- Vacsora után kicsit zokon vette ciculi, hogy nem bújok vele rögtön ágyba, megbeszéltünk egy újabb randit, amire alig hiszem, hogy sor kerül, és ez nem rajtam múlik. Hát ennyi!
- Mi az anyósék aranylakodalmát ünnepeltük, ott volt a seggfej sógorom, a nebáncsvirág feleségével, és a fantasztikus zseni unokákkal. Mi le sem voltunk kakálva, szokás szerint, mosogathattam anyóssal, hallgathattam a zsörtölődést, hogy Ervin miért csak adjunktus, és miért nem ő az osztályvezető főorvos. – mondta ezt egy slungra Karola.
– Na, sejtitek, ki volt meg tele volt vele a hócipőm! Ervin fél napig gyámolításra szorul egy ilyen anyjával töltött buli után, úgy elveszi a vén satrafa az összes önbizalmát. Figyeljétek csak, az a pali még mindig ide bámul, de ha jól látom ez Tinát lesi! Hú, hú! Tinusom, kapásod van! Tudom, nem lehet…. de…. de tényleg így van.
- Ugyan menj már! Agyadra ment, hogy pszichiáter felesége vagy! Olyan jó ruhát láttam tegnap…- terelte a szót Tina.
- Meg kéne venni, csak nem volt kedvem próbálni, pont jól jönne a nyaraláshoz. Ti hová mentek? Mert én még nem tudom, Péter meglepinek szánja.
Angelika addig ne mesélj, míg vissza nem jövök, ki kell mennem a mosdóba. Tina felállt az asztaltól, megigazította felhúzódott szűk szoknyáját, és elindult a toalett felé.
- Láttátok, amit én láttam? - súgta a többieknek Angelika.
- Mielőtt elindult, hogy nézett a pasasra? Hm, nem semmi egy nézés volt, ha nem tudnám, azt hinném, hogy van köztük valami.
Tina visszajöttéig ezen csámcsogtak, Lindát kivéve, aki csak bölcsen mosolygott.
Közben a férfinak csörgött a mobilja, sejtelmes arccal válaszolgatott, bólogatott, és intett a pincérnőnek a számláért. Tina visszaérkezett, Angelika elkezdte az utóbbi napok élménybeszámolóját.
– Gyerekek, micsoda új kollégám érkezett! Ha látnátok, elájulnátok, és ami az egészben a lényeg: Elvált! Szingli a pasi!
A férfi, fizetés után felállt, feléjük biccentett és kiment a helységből.
- Na, ilyesmi forma, mint ő, mutatott az ajtón kilépő férfi irányába. – Cuki mi?
- Tessék nekem tanácsokat adni, most minden energiámat belefektetem, a netes kapcsolatokat is szüneteltetni fogom, mert annyira szeretném ezt a férfit. Tudjátok ez afféle meglátni és megszeretni dolog, és ha nem csal a szimatom, nem egyoldalú ez az érzés.
- Mielőtt még folytatnád, rendelünk még valamit? Kéne, nem? – vágott Angelika szavaiba Karola.
- De, de igyunk! Legalább jobban képben lesztek. - kacsintott Angelika a lányokra.
- Sajnálom, nekem mennem kell, én ma úgyis csak ünneprontó lennék. Tudjátok már éreztem és most kint bebizonyosodott, hogy megjött…. ö..ö hát, kicsit előbb, nincs is nálam betét, meg amúgy is…. Sajnálom, majd jövő héten elmesélitek a folytatást. - Tina mikor befejezte a kínos magyarázkodást, felállt az asztaltól, mindenkinek puszit adott, mélyen Linda szemébe nézett, az megveregette a vállát és fülébe súgta:
- Menj már, minden rendben van, de nekem mesélned kell!
A három jó kedélyű barátnő még tovább folytatta a társalgást, színes italaik mellet, a kávézó nem kevésbé színes színfoltjaként.
- Végre utolértelek Ottó! Ez húzós volt, honnan tudtam volna, hogy idejönnek?! Randink volt, de a szokott helyen és nem itt, vagyis utólag kiderült, Linda járt nálunk….. Te jó ég! Vajon mit mondott Péternek?
- Kedvesem ne törődj vele, végre csak összejött és együtt vagyunk. Hová szeretnél menni, vagy mindjárt menjünk fel, sikerült a szobát elintéznem tudod, itt van egy saroknyira.
– mondta kedvesen Ottó megszorította Tina kezét, és furcsa nedves puszit lehelt a szájára.
Tinának már rég elment a kedve az egésztől, diszkrét mozdulattal letörölte a száját, már nem olyan vonzó a férfi, már ráadásul nem is az ő titka, hisz Linda is sejt róla valamit.
- Ne haragudj Kedves! Amikor kimentem neked telefonálni, akkor vettem észre, hogy megjött a menstruációm, biztos az izgalom okozta, hogy így előbb. Ráadásul, ilyenkor mindig megfájdul a hasam, a fejem és egyáltalán nem lennék jó társaság. Na meg ez az idő! Tudod, inkább napoljuk el…. – szólt Tina kevésbé meggyőző válasza.
A férfi kicsit bosszúsan, de elmosolyodott…
- Na, ez a vonat is elment! Melyik barátnőd szingli a három közül? - pöckölte meg viccesen Tina orrát, adott egy már nem nedves puszit az arcára, és paskolt egyet a fenekére.
– Menj haza nagylány, Isten áldjon!
Tina boldogan indult hazafelé, még visszament volna a cimborákhoz, de most már nem illik, viszont hatalmas kő esett le a szívéről, mintha egy új élet kezdődött volna el….



A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr681829330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemiswan 2010.03.12. 17:50:44

Gratula! Jó kis story:)

jazoli 2010.03.12. 22:28:25

Nekem tetszik:)
Jó hétvégét!

szittyazoli 2010.03.14. 17:53:18

ani kérlek, mesélj most már egy újat! harmadik napja jövök ide...már egy csomószor elolvastam...amúgy jó, csak nekem kicsit olyan csajos... majd légy szi mesélj olyat is amibe, futball van, meg box, meg haverok...hogy akkor akár el is mehetek? jó de visszajövök, és új mesét akarok...rengeteg energiám van már a blogodban, miatta még regisztráltam is, az én képességeimmel az egy elég nagy dolog. szia. ( aztán ne legyen hari'nem vót' komoly :)

-Ani- 2010.03.14. 21:17:48

@szittyazoli: Mesélek, mesélek már azon vagyok....
ígérem gyorsan készítek egy bejegyzést. Köszi a regisztrációt, és a türelmet:)))
majd megpróbálok írni fiúsat is, három fiam van sztem menni fog. :))))

tacy 2010.03.14. 21:26:13

Ami engem illet, én bizony szeretem az ilyen csajos meséket. Na és van benne egy izgalmas pasi, aki kezdetben cudarul rejtélyes, ez földobja a történetet. Foci, ááá! box, júúúj! rally vagy ilyesmik, brrr. :)
Gratulálok ehhez a jó kis sztorihoz, megérdemelne nyomtatást is. Azok után állítom, hogy tavaly nyáron egy novellapályázat első helyezettjét olvasva, döbbenten tapasztaltam, milyen gyenge iromány vitte el a prímet.
Kérlek, írj még sok ilyesmit, és... na jó, az egyikben lehet néhány sörözgető, pocakos vagy nem pocakos pasi is. :)
Minden jót!

jazoli 2010.03.14. 21:34:34

Most kb.6000-en olvassák a blogot, ha eleget teszel a kívánságoknak ketten fogjuk:)))

szittyazoli 2010.03.14. 23:01:04

jó jó :))) de az micsoda két ember:)

-Ani- 2010.03.15. 11:17:59

@tacy: Nagyon kedves, jól esett.:)))

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.05.31. 06:03:07

Csajos mese. Érdekes bepillantani a nők világába. Nekem kicsit döcögve indult, de aztán bemelegedett a dolog. Ügyes. (De hogy ilyen erkölcstelenek legyenek a nők... Azért ez nincsen így, ugye?)

-Ani- 2011.05.31. 20:08:45

@zoltan1: Hááát.... biztos van ilyen... :)

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.06.01. 05:44:00

Igen, attól tartok, van ilyen. Nekem egy régi kolléganőm mondta, hogy ő szeretne megházasodni, de nyíltan megmondta, hogy ő meg fogja csalni a férjét. Neki kell a kaland. Vonzó nő, olyan, akit észrevesznek a férfiak, de nem annyira a szépsége miatt (bár kellemes benyomást tett rám a külsejével is), hanem a kisugárzása erotikus. Meg szerinte a párkapcsolatnak olyannak kell lennie, hogy a szenvedélyével a megcsalás lehetőségét is kizárja. Kis naiv! A párkapcsolatok nem így működnek. Éberség, önfegyelem a legszebb szerelemben is kell, egyszerűen jöhet valaki, aki per pillanat érdekesebb, mint az, akivel éppen együtt vagyunk.
süti beállítások módosítása