2009.11.05. 22:02 | Szerző: -Ani-

Tegnap délután rátapadtam a képernyőre, Gianni Morandi magyarországi látogatásáról volt, összefoglaló a Duna televízióban. Nagysikerű koncertet adott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, és a filmben Morandi a Budapesten eltöltött négy napjának élményeiről mesélt és egy kis ízelítőt láthattunk a koncertből is.
Istenem, ez a pasi csak két évvel fiatalabb az anyukámnál, semmit nem változott, ugyanolyan fiatal, mint kislánykoromban, amikor a „Térden állva jövök Hozzád” című dalát hallgattam. (Nagysikerű filmjének címe is volt) Ennek a dalnak a címe jutott hirtelen eszébe minden meginterjúvolt koncert látogatónak.

Nincsenek sztárallűrjei, a szerénység, megelégedettség és a boldogság tükröződik ki az egész emberen. Csodálatos.

Találkoztam ma egy emberrel, aki mindent megtett azért, hogy minél fiatalabbnak nézzen ki, megműtötték stb…..
Hihetetlenül jól nézett ki, nem tartott sokáig, mert most, akit láttam annyinak nézett ki, mint amenyi, ráadásul egy kicsit megkeseredett arcvonásokkal.
Rengeteget számít a belső béke, az igazi elégedettség nem csak a világgal szemben, önmagunkkal szenben is. Bármit teszünk, az ahogy érzünk nem csak a lelkünkbe íródik bele, meglátszik a külsőnkön is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr361503670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása