2009.08.19. 08:00 | Szerző: -Ani-

Hétfőn hajnalban bekapcsoltam a tv-t, és mindjárt le is ragadtam a Duna Televízióban, Magyarnémetek című dokumentumfilmnél.
Két idős néni mesélt a Kaukázusban eltöltött rabszolga éveikről.
1945-ben elhurcolták őket az oroszok „málenkij robotra” sváb származásuk miatt.
A hajósi asszonyt pici kislánya mellől, ráadásul a férje hadifogságban volt.
Azt ígérték nekik, hogy csak három hétig fog tartani, évek lettek belőle.
A soroksári néni a táborban találkozott édesapjával. Szénbányában dolgoztak, fekve fejtették a szenet, és amikor robbantottak, akkor sem vitték fel őket csak utasították, hogy feküdjenek hasra. Ruhát 1947-ben kaptak először, egy pufajkát. Betegség tizedelte őket, rengeteg halott volt, akiket tömegsírban hantoltak el.
1948-ban hazaengedték a túlélőket, visszatértük után szembesültek avval a szomorú ténnyel, hogy szeretteiket kitelepítették, és az otthonaikban idegenek laknak.
Szívszorító, ahogy a hajósi néni elmesélte, hogyan találkozott annyi év után az állomáson akkor már iskolás kislányával. Két kis nénike, mennyi szenvedésen mentek át, és mégis gyűlölködés nélkül tudták elmondani történetüket.

kitelepítés

Szerintem...
Elgondolkodhatunk, amikor csip-csup ügyeken kiakadunk, elégedetlenkedünk, és nem vagyunk kibékülve a sorsunkkal.......

(fotó: Google)

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr461320827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jédé 2009.09.08. 19:11:11

Érdekes. Vajon miért nem kapsz Nóbel-díjjat ezért a történetért? Miért nem állnak sorban a "filmesek", hogy mozira vigyék a történetet. Vagy tán ez nem is olyan jó sztori, sőt tán még Bácska sem érdekes, ahol még 1948-ban is volt "történés" a Schwábok ellen, pedig addigra már nem sokan maradtak, csak a földjeik, állataik, gépeik,
üzemeik, házaik, templomaik, iskoláik,középületeik, temetőik, falvaik.
Ja! Lehet, hogy ezt nem is ide kellett volna írnom.
süti beállítások módosítása