2009.05.31. 08:46 | Szerző: -Ani-

A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg.
A Szentlélek ezen a napon jött el Jézus Krisztus és a Krisztusi Egyház anyjára, legszentebb Szűz Máriára, valamint az apostolokra, amely ezt a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok." (Apostolok Cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)
Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13. Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep.
Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.
( Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr681154358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

androméda 2009.05.31. 09:11:57

Az idézett szövegek elé és mögé idézőjelet szokás tenni. Irgum-burgum. Egyébként hogy sikerült a pentekosztent görögül beírni? Nem semmi.
Bárcsak megtapasztalhatnánk a kiáradó Lelket, mint az apostolok megtapasztalták!

-Ani- 2009.05.31. 09:17:00

@androméda: Köszönöm a figyelmeztetést, nagyon siettem. :)))

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2010.03.30. 13:36:21

Már kommenteltem, de most megint. Ügyes kis bejegyzés, irigylen azt az alaposságot, amivel utánajársz a dolgoknak, melyek érdekelnek. Gratulálok.
süti beállítások módosítása