2009.05.26. 08:00 | Szerző: -Ani-

Elindult a busz, Krisztina gyomrában lassan oldódott a feszültség.
Még mindig a gyerekek jártak az eszében, aggódott, mert még sosem ment nélkülük sehová. A sofőr mögötti székben foglalt helyet és már az első félórában észrevette a férfi, érdeklődő tekintetét a tükörben.
Jóképű ötven körüli lehetett, kellemes hanggal, ápolt külsővel, hatással volt rá a férfi eleganciája is. Szemük mind sűrűbben találkozott a tükörben, miközben Krisztina találgatta magában, ki lehet ez az ember.
Szlovákia határának átlépésekor már hangzavar uralkodott a buszon, mindenki beszélgetett valakivel volt, aki most hagyta el először Magyarországot.
Csak Krisztinának nem akadt beszélgetőpartnere, neki megmaradt a szemkontaktus, amit némi mosoly is kísért már.
Pozsonyban esett az eső, azért leszálltak, és az asszony lopva mérte végig az utasokat udvariasan eligazító férfit: Magas, karcsú, és kifogástalanul elegáns volt.
A férfi, amint végzett feladataival, bezárta a buszt, odalépett Krisztinához felajánlva az ernyőjét és együtt indultak városnézőbe. Krisz megborzongott a férfi közelségétől, valami furcsa érzés járta át minden porcikáját, egy érzés, amit oly régen nem érzett már.
Viktor a bemutatkozás után elmesélte, hogy vállalkozó, övé a busz, ez egy családi vállalkozás, a veje vezeti a másik buszt és felesége az utazási irodát. Krisztina is mesélt magáról, a két gyerkőcről, munkájáról, miközben a férfi kezébe nyomta a fényképezőgépét, aki aztán szorgalmasan kattintgatott. Tetszett neki a legalább húsz évvel fiatalabb nő, fekete ruhájából kivillanó formás lába, vékony kis alakja, dús keblei, fényképezte volna a végtelenségig.
Következő állomásuk Cseh-medence, Morvaország fővárosa, Brno.
A Kapucinusok Szent Kereszt templomában nem csak a szerzetesek kiszáradt maradványai voltak hátborzongatóak, nagyon hűvös volt. Viktor Krisztina mellett lépdelt, levette bőrkabátját és gyengéden az asszony vállára terítette, aki ezután már nem is figyelt az idegenvezetőre, egészen máshol járt az esze.  
A csoport tagjai hangos álmélkodással, csodálkoztak rá mindenre, legtöbbjük idős ember, az idegenvezetőt, Kingát és még egy-két embert kivéve.
Városnézés újra, majd Kinga sörözni és a vicces nevű fagylaltot, zmrzlinát enni vitte őket.
Viktor és Krisztina már elválaszthatatlanok voltak, felszabadultan meséltek egymásnak, mint két jó barát, akik rég óta nem találkoztak.
Estére egy fantasztikus városkában várta őket a szállás, egy olyan helyen, ahol látszatra megállt az idő legalább 2-300 évvel ezelőtt. A kis hangulatos szállodában Kinga szétosztotta a kétágyas szobácskák kulcsait, addigra már mindenki tartozott valakihez, vagy együtt jöttek erre az útra, vagy a buszon barátkoztak össze, vagy férj és feleség volt.
Elfoglalták a szobákat, és senki sem csodálkozott, amikor Krisztina Viktorral egy szobába költözött. Másodpercek alatt hozták meg a döntést.
Krisztina szégyenlősen rejtette kezét a férfi erős markába, úgy lépdeltek a közeli vendéglőbe vacsorázni. Jól esett újra valakihez tartozni, maga mellett tudni a biztonságot nyújtó férfitestet, beszippantani a férfi kellemes illatát, hallgatni a bársonyos baritont, nagyon boldognak érezte magát. Sokáig beszélgettek, mindketten mindent tudni akartak a másikról, itták egymás szavait. Visszafelé a sörtől és szerelemtől kipirult arccal hagyta, hogy Viktor átölelje, szorosan bújt hozzá a sötétbe burkolózott kis utcákon.  
A szállodában mindenki lepihent már, a homályos folyosón, lábujjhegyen osontak végig szobájukig, a férfinak megremegett a keze a zár nyitásakor, és belecsókolt az asszony nyakába.
Krisztina előzékenyen átengedte a fürdőszoba használatát, és végignézte amint a férfi kibújik ruháiból. Vetkőzött és hajtogatott, mindene kifogástalan volt, szép izmos felsőteste, formás napbarnított lábak. Viktor az alsónadrág levétele előtt ránézett a szégyenlősen elpirult arcocskára, elmosolyodott, felkapta a székről a törölközőjét, és magán hagyva nadrágját vonult be a fürdőszobába.
Meztelenül, fürdőlepedőbe bújva várt, és félig nyitott ajkakkal bámulta, ahogy Viktor felsőtestén csillogó vízcseppekkel, ágyéka fölött megkötött törölközőben lépett a szobába, elvarázsolta a látvány. Akár egy görög isten! – gondolta.
A férfi felkapta őt az ágy széléről, karjában vitte a zuhanykabinig, lehámozta róla a lepedőt, csókolta, ledobta magáról a törölközőt és együtt álltak a vízsugár alá.
Olthatatlan szenvedéllyel, csókolták egymást, testük egybeolvadt, és az asszony szerelemre kiéhezett teste, mámortól ittasan adta át magát a férfi szerelmének.
Hajnalban Krisztina tűnődve nézte a férfi arcát, néha meg, meg rezzenő szempilláit, bársonyos ajkát, a finom barázdákat, amit az idő arcába vésett, és elkeseredetten gondolt arra, hogy most hogyan tovább.
Komor gondolatait elűzte az ébredező férfi lágy ölelése, mindketten azt érezték, hogy legszívesebben ágyban töltenék a napot.
Elindult a kis csoport, Ceské Budejovice volt a következő állomás.
A város főterén több tucatnyi gyönyörű reneszánsz épület, ezeknek nagy része a XVI. században épült. A tér közepén álló Sámson szökőkutat, Krisztina önfeledten fényképezte, boldog volt, hogy most itt lehetett. A szökőkút közelében van egy kő, ami a régi akasztófahelyét jelöli. Kinga elmesélte, hogy a legenda szerint, aki rálép, az nem talál utána haza. Krisz fejében megfordult, ha a gyerekei nem lennének, ma biztosan rálépne erre a kőre, de Viktor kezét fogva.
A Dominikánus Kolostorhoz tartozó templomban a hatalmas freskók látványa szinte lebénította, mindannyian leültek a padokba és csendes imádkozásba fogtak.
Krisztina szemét könnyek borították el, felderengett benne a közelmúlt fájó emléke,
így botorkált ki a templomból, reszkető lábakon.
A férfi, aki ismerte az asszony bánatát, lassan utána kullogott.
Ebéd után buszra szálltak, majd hajókázás következett Linzbe.
Szerelmesen sétáltak kéz a kézben, a Duna partján bámulták a hattyúkat, Linzből semmit nem láttak csak egymásra figyeltek.
Este a vacsoránál, hallgatták Kingát, aki az asztaluknál ült, de a szavak értelme nem jutott el az agyukig, az udvarias válaszok és bólogatások mellett, minden rezzenésük egymásnak szólt.
Nyugovóra térve, a kis szobában, apadhatatlan vágyaik poklának tűzében égett a testük hajnalig.
Másnap, Kinga már korán reggel kopogtatott a szobák ajtaján, hosszú az út hazafelé, indulni kell!
Lázasan csomagoltak, rakosgatták a bőröndöket, utazótáskákat a busz feneketlen pocakjába, csak Krisztinának esett mindez nehezére.
Hazafelé hallgatta a mikrofonba beszélő Kinga, hangját, de csak a hangfoszlányok, a mondanivaló már nem jutott el a tudatáig. A szíve, a lelke, annak a tükörnek a rabja volt, melyben Viktor szeme nézett vissza rá.
Magyarország, a búcsú fájdalmas percei, az ő reá váró szerettei ölelése, és még egy utolsó pillantás vissza egymásra, véget ért egy út, a test és lélek szárnyalása.
Párnap múlva csörrent a telefon, a vonal túlsó végén kellemes bariton mely randevút kért, Krisztina határtalan örömmel fogadta és ugyanígy várta az estét.
A gyerekek már lefektetve, a jó éjt puszi is megvolt, csak a lelkében forrongott egy furcsa érzés, valami megmagyarázhatatlan.
Viktor kezében egy csokor rózsával, érkezett.
Krisztina állt a sötétben, a félig nyitott redőny mögött, és ömlöttek a könnyei.
Viktor megpróbálta még egyszer, újra megnyomta a csengőt, majd bedobta a kerítésen a virágot és szomorúan elballagott.
Az asszony kiment, felszedte a csokrot a földről és zokogva szorította magához a vörös rózsákat.


 

A bejegyzés trackback címe:

http://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr702495819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

alliteracio · http://napipuszi.blog.hu 2010.12.09. 08:53:05

Egy élmény olvasni téged! Csodálatos a stílusod, szeretem a romantikus írásaidat....
De ennek a novellának a vége egy kicsit elszomorított.... Pontosabban elgondolkodtatott.... Vajon miért is döntött így Krisztina.
Vajon, miért...............................
De talán pont ez a jó benne. Hogy tovább lehet "gondolni" a történetet.
Érzem én, valahol mélyen, hogy nem véletlenül nincs "happyend", tudom, úgy túl "egyszerű" lett volna, már-már meseszerű.
Nos, akár így, akár úgy, nekem NAGYON NAGYON TETSZETT!!!!!
Puszillak drágám.
-Ági-

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2010.12.09. 11:47:45

Igen, emlékszem erre a novelládra, nagyon jó. Jól átadtad, nagyon ügyes vagy.

junik 2011.11.27. 16:19:34

Tudod, valamikor én is így tettem. Ez a veszteség ébreszti fel az embert. Később még egyszer kerültem ilyen helyzetebe. Máshogyan döntöttem. Jól tettem. Mindkettő esetben.

Ilyenkor szoktam mondogatni magamban, az élet túl rövid, hogy kihagyjuk a lélek és a test szárnyalását. Az annyira ritka. Mármint a kölcsönös.

Szép novella. Valahol egyszer írtam egy hasonlót, megkeresem, hátha megvan. Köszönöm az érzést, ami most fogant bennem. Jövök még ... :-))

kéttojásos 2013.04.26. 10:44:35

Hm...remek írás...:) minden pillanatában ott éreztem magam, sodródva az eseményekkel. Elgondolkodtató történet.

-Ani- 2013.04.26. 12:16:58

@Rezső Nánási: Köszönöm! Örülök, hogy tetszett! :)