2009.05.08. 07:00 | Szerző: -Ani-

"Leállítaná az Afrikának szánt segélyezést egy zimbabwei közgazdász, Dambisa Moyo.
A felvetés azért is mellbevágó, mert ha ez megtörténne, valószínűleg milliók halnának éhen.
Vélhetően maga sem gondolja komolyan, amit ír, csupán egy paradoxonra szeretné felhívni a figyelmet. Arra, hogy a  hatvanas évek óta 1000 milliárd dollár értékű segítség érkezett a fekete kontinensre, ám az egy főre jutó nemzeti össztermékük alig növekedett, sőt a leginkább segélyezett országok esetében némileg csökkent is.
Közben Kelet-Ázsiában ötszörösére növekedett az egy főre jutó nemzeti össztermék, jóllehet fél évszázada az afrikaival egy szintről indultak.
Egyszerűbben fogalmazva: amíg az afrikaiak a kezüket nyújtották a helybe szállított rizsért, addig az ázsiaiak szorgos hangya módjára görnyedtek a földeken.
A helyzeten csupán a segélyek leáálításával lehetne segíteni, véli a közgazdász.
Akkor végre felegyenesednének a kontinens lakói, s elkezdenének gondolkozni azon, hogy miképpen termelhetnék meg a saját szükségleteiket.
És mi volna ha nálunk is hasonló ötlettel állna elő egy közgazdász?
Persze nem gondolom én ezt komolyan, csupán egy paradoxonra szeretném felhívni a figyelmet. A bevetetlen kertek - és a segélyért kuncsorgás paradoxonára.
Így tavasz tájékán."
Hardi Péter / Szabad Föld

Igen és rögtön megoldódna a sz*r helyzet Magyarországon!
Nem kéne, hogy a beavatkozás fájjon minden magyar családnak!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr501106660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2009.05.15. 13:04:05

Igen, teljesen jogos. Szerintem is az önálló kezdeményezés a megoldás kulcsa, és ezt kéne támogatni, erre kéne ösztönözni.
Jó cikk.
süti beállítások módosítása