2008.08.28. 08:00 | Szerző: -Ani-

Philip fütyörészve pakolta az egy-két újonnan beszerzett pecázáshoz szükséges holmikat a kamra polcról a bőröndbe. Nem kell sok minden, az apjáé volt a jacht, ami várja őket a kikötőben, mindennel fel van szerelve. Egy nyugdíjas hajóskapitány gondoskodik a hajóról egész évben. Rendben tartja, kiadja, ez fedezi a költségeket, télen a dokkba szállításról gondoskodik, egyszóval a legjobb kezekben van nála.
- Kész vagy szívem? Lassan indulnunk kell! Tudod, hogy a repülő nem vár ránk, és nem kell annyi felesleges holmi, fürdőruha, törölköző és kész. Tőlem igazán ruha nélkül is töltheted a napot! – poénkodott Philip jó kedvűen.
- Bár a Mamma lehet, hogy nem venné jó néven. – kuncogott.
- Örülök, főleg a Mammának! – nyomta el a megjegyzést Chantal a fogai között.
A kényszeredett viccelődést Philip telefonjának csörgése szakította félbe. Határozott utasításokkal látta el kollégáit az új műszerekkel kapcsolatban, megköszönte a jó kívánságokat, szabadságához és bosszúsan letette.
- Ez az, amit legszívesebben nem vinnék magammal, itt hagynám a fránya telefont!
- Mondtam már, ha hazaérünk, el kell utaznom Norvégiába? Szeizmológiai méréseket kell csinálnunk a kutatásunkhoz. –mondta kissé elbátortalanodva, nem ismervén asszonya reakcióját a helyzetre.
- Jó, jó, ha ez a munkátokhoz olyan fontos. – mosolygott Chantal elnézően, de már Jean Paul és a szabadság szele bitorolta lelkét.
A reptéren hamar be csekkoltak, elbúcsúztak Veronique-tól, Chantal mellkasát egy hatalmas sóhaj hagyta el, és úgy nézett vissza a gép ajtajából, mint aki sosem tér vissza már.
Anyósa meglehetősen kedvesen fogadta őket, már előkészítette a vendégszobát, abban a reményben, hogy néhány napot nála is fognak tölteni. Sértődötten vett tudomást róla, hogy a vizit csak egy napig fog tartani, holnap tovább mennek. No nem kell messzire, mert az özvegy háza 25km távolságra volt a lehorgonyzott hajótól. Annakidején ezt az arany középutat választották a férjével, Tereza nem akart Franciaországba költözni, a férfi nem akarta az olasz délvidéket, így észak Olaszország maradt, közelben a gyönyörű tóval.
A vidéki házacska varázslatos teraszán költötték el a vacsorát,  Mamma minestronéja, ahogy azt a fia szereti, utána paradicsomos gnocchi, amit gazdagon meghintett parmezánnal és apróra vágott bazsalikommal. A chianti kortyolgatása közben Chantal nem is hallotta, miről beszélnek a környezettel volt elfoglalva, ami mindig úgy tetszett neki.
Hatalmas cserépedényekben, leanderek, a téglával kirakott terasz, és út a kertben, kovácsoltvas székek, ki tudja mennyi idősek, falikút az angyalfejjel és megannyi szépség, ami itt található.
Philipnek szerencsére fejébe szállt a bor, így nem kellett az asszonynak sokat győzködnie, hogy inkább aludjanak.
Nem jött álom a szemére, hallgatta a férje monoton horkolását, gondolatai szanaszét csatangoltak. Legszívesebben kiment volna a kertbe, vagy végigsétált volna a kis város, pici utcácskáin, leküzdhetetlen vágyat érzett a telefonálással kapcsolatban is. Csak egy picit, csak megcsörgetni, hallani az álmos hangját…. Hamar elvetette a bűnös gondolatot, Tereza ébersége felülmúlhatatlan, sokszor úgy érzi, még azt is látja, amit gondol. Gondolkodott inkább a sötétben…..
Mit tegyen? Szereti Philipet, esze ágában sincs elhagyni, viszont elhidegült tőle már.
Annyi mindenen keresztülmentek, volt jó is és rossz is, de nem hagyták el egymást.
Ebben a kettős kapcsolatban meg úgy érzi, megfullad, mert az elején még csak afféle játéknak indult, talán egy bizonyításnak önmaga felé, hogy még mindig kell, kívánatos, más férfinak is. Erre mi lett belőle, eget rengető, hatalmas szerelem, amely nem akar halványulni, mindinkább erősebb lesz. Ezekkel a gondolatokkal fejében tört rá az álom, mindent megoldó, semmibe tartó szárnyalásával.
Közben egy francia kisváros, lakásában, egy hatalmas, öreg fotel mélyén, az állólámpa fénye felé tartott pohárban nézegette a whiskyt megtörő fényeket Jean Paul.
Talán már órák teltek el így, és már a fél üvegnél tartott, nem tudott pontot tenni a délután elhangzottakra, megosztani sem tudta, nem is akarta senkivel. Még mindig itt csengett a fülében Jean figyelmeztető hangja.
- El kell jönnöd a rendelőmbe, hogy megnézzelek! Nem lehet evvel tréfálni, nemhogy hegyet mászni! Máskor is éreztél már hasonlót?
- Kétszer éreztem idáig, csak kicsit túlhajszolt vagyok, el fog múlni egy kis pihenés után.
Ebben már maga sem volt biztos, tudta, hogy meg kell nézetnie magát, nem várhat sokáig.
folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

http://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr90634813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.