2008.08.27. 08:00 | Szerző: -Ani-

Már öt előtt percekkel megérkezett, de a férfi még nem volt ott, leült a kis, kedves panzió belső teraszán, a pincér kedvesen sürgölődött körülötte, hozta a szokásos frissen facsart grapefruit lét, tett az asztalra egy szál rózsát, tisztelete jeléül a kedves törzsvendégnek. Már- már teher volt ez a sok figyelmesség, Chantal úgy érezte ez az ember mindent tud róla, belelát, ezért kicsit szégyellte magát. Végre feltűnt Jean Paul magas, nap barnította alakja az ajtóban, Ray-Ben szemüvegjét felcsapta a homlokára és mosolyogva indult az asszony felé.
Mennyei, édes ölelés, ajkának bársony érintése, dohány illatú parfümje, mindig ez az a perc, amikor érzem, hogy elveszek. – gondolta Chantal, miközben megbabonázva nézett a férfira.
- Rég óta vársz mon amour? Siettem, ahogy tudtam bár a lábaim kővé dermednek, ha belegondolok holnaptól már máshol és másé leszel. – suttogta a férfi a fülébe.
- Én is ezt érzem, de a ma még miénk, ezt az órácskát nem veheti tőlünk el senki sem.
– válaszolt Chantal szelíden, és füle mögé tűrt egy rakoncátlan fürtöt a hajából.
- Mikor változtatunk ezen kedvesem? Valami azt súgja, hogy soha! Nem panaszkodom így indult el ez köztünk, egyszer, akkor még egyikünk sem tudta mivé növi ki magát ez az érzelem. - mondta a férfi komoran.
- Beszéljünk másról, vagy ne is beszéljünk. – simult az asszony szerelmesen a férfihoz.
- Parancsoljanak. - adta diszkréten a kezükbe a szoba kulcsát a pincér.
- Egy üveg finom pezsgőt, hozzon még fel Pierre és köszönöm! – adta meg a rendelést szárazon Jean Paul.
- Tudod, hogy nem ihatok, vezetek! – szólt riadtan Chantal.
- Csak egy, egyetlen egy pici kortyot szívem, elfelejtetted már?
- Mit? – kérdezte tűnődve az asszony.
- Ma öt éve, gyönyörű és nyomorult öt éve, hogy vagy nekem! Szerelmem és megpróbáltatásaim netovábbja, szeretet, keserűség és gyűlölet, szenvedély és folytonos búcsúzkodás! Ezt ünneplem én ma. – húzta magához keserű mosollyal az asszonyt.
A szobában minden a szokott rendben, Pierre csendesen behúzta maga mögött az ajtót, miután a pezsgős vödröt a csiszolt poharakkal letette.
Vadul estek egymásnak, mintha utoljára tennék és ez a perc sosem ismétlődhetne meg.
- Szeretlek! – fúrta fejét az asszony a férfi mellkasába. –Mindig szeretni foglak…- búgta, miközben az, csókjaival borította a nyakát, vállát, száját.
Óvatosan hámozta le a nő ruháját, hajtotta le a melltartó pántjait, hagyta szép lassan előbújni a vágytól megdermedt mellbimbóit. Majd azokat csókolta lágyan, közben egyik kezével szorította a szerelemtől alélt testet magához.
Chantal érezte a férfi mind erősebb vágyát, forró ajkain, reszkető izmain, hasához simuló, kemény férfiasságán, majd beleveszett az érzelmeknek e tomboló viharába.
A férfinak szinte már ideje sem volt kilépni nadrágjából, úgy zuhantak a gondosan vetett franciaágyra. Ez a szoba két éve már csak az övék volt, addig minden leleményességüket bevetették, barátoktól kölcsön hétvégi ház, kiadó szobácskák, garniszállók, hajó, lakókocsi és ki tudja mi minden. Jean Paul lakása szóba sem jöhetett, ha kevés volt az idő, ugyanis ötven kilométer távolságnyira volt. Végül is ez a szobácska lett egymással betelni nem tudó vágyaik színtere.
Lázasan ölelték egymást, körülöttük a szétdobált ruháik, lábbal letaszított paplan, félig kiborult női táska és a szobát körüllengő fullasztó vágy csendéletében.
- Akarlak, mindig akarom, hogy így legyen! Soha nem múlik el ugye? – suttogta az asszony eszeveszetten. Jean Paul gyengéd csókkal zárta le az ajkát, majd a beteljesülés sóhaja szállt fel az ő ajkáról.
Egymás mellett feküdtek pihegve, Chantal ujjai a férfi mellkasán levő szőrzettel játszva, a férfi fél könyökre ereszkedve, fejét tenyerére hajtva nézte a szerelmesen a nőt.  
- Gondolsz majd rám? És tudunk majd beszélni, telefonálsz nekem? Legalább a hangodat szeretném hallani ebben a végtelennek tűnő két hétben.
- Hogy kérdezhetsz ilyet, csak rád gondolok majd és megpróbállak hívni, amint lehet!
– válaszolt Chantal, tettetett felháborodással.
A férfi felállt, az asztalhoz sétált és pezsgőt töltött a poharakba, az asszony mohón nyúlt a hideg, aranylón gyöngyöző italért, de közben képtelen volt szemét levenni a férfi kisportolt, gyönyörű testéről. Jean Paul hobbyja a hegymászás és bizony ez minden porcikájára rá volt írva. Hamar észrevette Chantal tüzes tekintetét, felkapta a földön heverő paplant, maga köré vonta.
- No, no hölgyem! Először a pezsgő, csak semmi telhetetlenség!
- Miből gondolod? Eszem ágában sincs! – gyorsan kihörpintette poharát és nyújtotta a férfi felé.
- Csak nem akartam, hogy még egyszer fáradj, tölts még, még.
Amíg a férfi megtöltötte a poharat, Chantal belefogott a félig szomorú, félig szemrehányó mondókájába.
- Mit szóljak én, amikor te elmész, és nem két hétre az őrült barátaiddal, megmászni a borzasztó, havas hegyeket? Ó Nepál itt van a szomszédban, a serpák sem nőből vannak!
Mit számít, ha egy hónapba telik még az is, hogy le tudjatok jönni a hegyről! A lényeg, hogy a pasim kitűzte a zászlót a K2-re.
- Szívem, szívem, pszt! Szeretlek. –tette az ujját a nő szájára.
– De én nem a feleségemmel megyek. – mosolyodott el.
- Persze mert nem is akad olya nő, aki a te őrültségeidet elnézné….. rajtam kívül.
- Ha nem hegyet mászol, akkor kínodban raftingolsz. Szerelmem, élet ez? Mindig a veszélyt keresni?!
- Most is azt, csinálom, ha nem vennéd észre! Bármikor megneszelheti a fél olasz férjed, a randinkat, itt terem, nyomában fél Szicília. –mondta viccesen, de már az asszony melleit csókolgatva. Vágyuk új erőre kapva, tört ki belőlük és söpört végig a szobán.

folyt.köv.


A bejegyzés trackback címe:

http://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr61633084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.