2008.08.04. 19:11 | Szerző: -Ani-

Blogom szerves részévé vált immár, ha megnézek egy jó filmet, vagy elolvasok egy jó könyvet, megosztom az élményeimet olvasóimmal.
Könyvet már vagy ötöt kiolvastam, egyiktől sem voltam elvarázsolva….
Talán, amit most olvasok: Kovai Lőrinctől a Hódítók,  bár ebben az a bibi, rémlik, hogy olvastam már…. Nem tesz semmit, élvezem így is!
Viszont elfogyasztottam egy jó pár filmet ezekből Szerintem……

Hilary Swank, Gerard Butler és a Jóbarátokból ismert, Lisa Kudrow főszereplésével:
P.S. I Love You  
Nagyon jó, sőt vicces és egyben megható a film. Nekem különös élményt szerzett, mert egyszer én is elvesztettem a férjemet, fiatalon, és az ebből való talpra állásról szól a történet.
Mellettem is voltak barátok-barátnők, utaztam, próbáltam én is szórakozni, később flörtölni, és bizony akárcsak a filmben, sok minden ugyanúgy sült el.
Nekem nem érkeztek a sírontúlról levelek, tanácsok a túléléshez a halott kedvestől, utóirat Szeretlek-kel, de azt hiszem nem is tudtam volna elviselni, ahogy azt filmben is nehéz volt.

21 – Las Vegas ostroma
Imádom Kevin Spacey-t, a K-pax film óta, és ő volt ebben az egyik főszereplő.
Bravúros történet, szegény diákkal, aki a Harvard Medical School ösztöndíjáért kűzd.
Okos diákok, mindenhájjal megkent professzorukkal, aki nem éppen szimpi figurává növi ki magát, fosztják hétvégenként a vegasi casinókat.
Érdekes, izgalmas, és persze a végén mindenki megkapja megérdemelt jutalmát.
A barátok újra egymásra találnak, a rossz bűnhődik, az ösztöndíj……. Nem írom le, nézzétek meg! Happy and.

Végül, de nem utolsósorban említésre méltó:
Mindenképpen, talán
Egy elvált apuka története, akit megkér a kislánya, hogy meséljen arról az időkről:
Amikor megismerte a mamáját, és volt e más csaj is az életében. Papa ráállt és sok minden kiderült, az is, hogy dohányzott, alkoholt fogyasztott. A lányok nem a saját nevükön szerepeltek, a kislánynak kellett kitalálni melyik lett az anyja, jó játék, meglepő fordulatok és fantasztikus, megható a film vége.

Remélem, meghoztam a kedveteket a filmnézéshez…….

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintem.blog.hu/api/trackback/id/tr49600405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása